Medvehagymás túrógombóc

Túrógombóc kicsit másképpen, vagyis sós változatban készült: medvehagymás túrógombóc. Eddig a túrógombócot mindig zsemlemorzsába beleforgatva, tejföllel megcsorgatva, és porcukorral megszórva ettük, vagy eperrel a közepén, esetleg sült cseresznyével, de sós változatban még nem. Aztán nemrégiben Zitusnál találkoztam a spenótos-túrógombóccal, és akkor el is döntöttem, hogy legközelebb én is elkészítem majd. A spenót viszont szerintem ebben a hidegben, éppen azon gondolkodik, hogy visszabújik a földbe, mert az istenért nem akar megnőni.

Ekkor jött az ötlet, hogy spenót helyett, miért is ne készíthetném el medvehagymával. A medvehagyma szerencsére  még beszerezhető, kedvenc zöldségesemnek köszönhetően, és mivel szeretem minél többféleképpen elkészíteni, így már neki is álltam a gombócok készítésének. A túrógombócot az eredeti hozzávalókból, a hozzáadott apróra vágott medvehagymával gyúrtam össze, majd rövid pihentetés után főztem ki. A medvehagymának köszönhetően nemcsak finomak, de szép zöldek is lettek. Mivel ez egy sós gombóc, így nem forgattam bele zsemlemorzsába, hanem tálaláskor a gombócok tetejét tejföllel csorgattam meg. Nekünk medvehagymával is nagyon ízlett, de azért a spenótos változatot is kifogom próbálni (már ha a spenót végre összekapja magát, és növekedésnek indul).

Medvehagymás túrógombóc elkészítése

  1. A túrót egy tálba tenni, majd villával összetörni. Ezután hozzáadni a búzadarát, a lisztet, a tojást, az apróra felvágott medvehagymát, és ízlés szerint sózni, és megszórni őrölt borssal.
  2. Kézzel alaposan összegyúrni a hozzávalókat, majd a masszát kb. 30 percig pihentetni, hogy a búzadara kicsit magába szívja a nedvességet.
  3. A pihentetett masszából, vizes kézzel diónyi gombócokat formálni, majd enyhén sós, forrásba lévő vízbe óvatosan beletenni.
  4. Megvárni még feljönnek a gombócok a víz tetejére, és ettől számítva kb. 5 percig főzni.
  5. A megfőtt gombócokat szűrőkanállal kiszedni a főzővízből, majd alaposan lecsepegtetni, egy tálba helyezni, és rögtön tálalni. (ha nem tálaljuk rögtön, akkor a tál tetejét lefedni és melegen tartani a gombócokat tálalásig)
  6. Tálaláskor a gombócok tetejét ízlés szerint tejföllel megcsorgatni. (én a tejfölt egy kevés sóval simára kevertem, és úgy csorgattam a gombócok tetejére)
Medvehagymás túrógombóc recept
Medvehagymás túrógombóc

Medvehagymás túrógombóc

Gizi Receptjei
No ratings yet
ELŐKÉSZÍTÉS 10 minutes
SÜTÉS/FŐZÉS 5 minutes
Pihentetési idő 30 minutes
ELKÉSZÍTÉS 45 minutes
FOGÁS Előétel, Főétel
KONYHA Kísérletező ételek
ADAG 4

Hozzávalók
  

  • 25 dkg túró
  • 10 dkg búzadara (gríz)
  • 1 ek liszt
  • 1 db tojás
  • 8-10 levél medvehagyma
  • (ízlés szerint)
  • őrölt fehérbors (ízlés szerint)

Elkészítés
 

  • A túrót egy tálba tenni, majd villával összetörni. Ezután hozzáadni a búzadarát, a lisztet, a tojást, az apróra felvágott medvehagymát, és ízlés szerint sózni, és megszórni őrölt borssal.
  • Kézzel alaposan összegyúrni a hozzávalókat, majd a masszát kb. 30 percig pihentetni, hogy a búzadara kicsit magába szívja a nedvességet.
  • A pihentetett masszából, vizes kézzel diónyi  gombócokat formálni, majd enyhén sós, forrásba lévő vízbe óvatosan beletenni.
  • Megvárni még feljönnek a gombócok a víz tetejére, és ettől számítva kb. 5 percig főzni.
  • A megfőtt gombócokat szűrőkanállal kiszedni a főzővízből, majd alaposan lecsepegtetni, egy tálba helyezni, és rögtön tálalni. (ha nem tálaljuk rögtön, akkor a tál tetejét lefedni és melegen tartani a gombócokat tálalásig)
  • Tálaláskor a gombócok tetejét ízlés szerint tejföllel megcsorgatni (én a tejfölt egy kevés sóval simára kevertem, és úgy csorgattam a gombócok tetejére).

További receptek Gizitől

Gizi további receptjeit a linkre vagy a képre kattintva olvashatod a saját blogján.

Gizi receptjei. Várok mindenkit.

Szólj hozzá!

Értékeld a receptet