Ezzel a recepttel végére értem az idei cseresznyés ételek, és sütemények elkészítésének. Igaz eddig kedvemre lakmározhattam kedvenc gyümölcsömből, de sajnos már csak a madarak számára elérhető fent a fa tetején. Ők bizony kedvükre lakmároznak is belőle, én pedig csak sóvárogva nézem. Vigasz számomra, hogy elkezdett érni a málna, nagyon sok termést hozott az őszibarack és a sárgabarack is.(remélem mindkettő be is fog érni, ebben a szeszélyes időjárásban) Ezt a receptet Anitánál a „TücsökBogár konyhája”-ban láttam meg. Rögtön kedvet is kaptam hozzá, mivel már jó régen készítettem túrógombócot. Mivel nagy kedvencünk a túrógombóc, és eperrel, sárgabarackkal a közepén már többször készült, gondoltam én a sült cseresznyét (mely remek találmány!!) nem külön tálalom fel a gombóc mellé, hanem inkább beletöltöm.
Ez a változat is nagyon finom lett, így mindenkit csakis biztatni tudok az elkészítésére, ha még sikerül cseresznyéhez jutnia. A gombócon csak annyit változtattam, hogy én kenyér helyett, búzadarával kevertem össze a túrós-masszát. Tálaláskor fahajas-porcukrot, és tejfölt kínáltam hozzá, na meg persze a maradék sült cseresznyét. Isteni finom volt, és mivel a fagyasztóba került az előzőleg megsütött cseresznyéből, így télen csak elő kell majd venni, ha megint erre a finomságra vágyunk.
Túrógombóc sült cseresznyével recept
- Keverőtálba tenni a puha vajat, az egész tojásokat, a porcukrot, a vaníliás cukrot és egy csipet sót, majd robotgéppel jó habosra keverni.
- Ezután belereszelni a citromhéjat, hozzáadni a tejfölt és a túrót, majd így is jól kikeverni.
- Végül belekeverni a búzadarát, majd legalább egy órára a hűtőszekrénybe tenni, hogy formázható massza legyen belőle. (közben egyszer átkeverni, és ha szükséges még egy kevés búzadarát keverni hozzá)
- Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, majd ráhelyezni a kimagozott cseresznyét. Megszórni 1-2 ek barna cukorral, vaníliás cukorral és őrölt fahéjjal, majd előmelegített sütőbe 10-15 perc alatt készre sütni.
- A sütőből kivéve teljesen kihűteni, majd szűrőkanálba tenni és lecsepegtetni.
- Egy serpenyőbe olajat hevíteni, majd belekanalazni a zsemlemorzsát és állandó kevergetés mellett, szép aranybarnára pirítani.
- A hűtőből kivenni a túrós masszát, majd kisebb darabokat lecsippenteni belőle. Kicsit ellapogatni, majd pár szem sült cseresznyével megtölteni. Ezután gombócokat formálni belőle. (én minden gombóc megformálása előtt vízbe mártom a kezem, így nem ragad rá a massza)
- Egy edénybe vizet forralni, majd belehelyezni a megformázott gombócokat. Amikor már újra felforrt a víz, a hőfokot mérsékelve, gyöngyöző vízbe kb. 10 perc alatt készre főzni.
- Végül a megfőtt gombócokat szűrőkanállal kiemelni a vízből, jól lecsepegtetni, és beleforgatni az előzőleg aranybarnára pirított zsemlemorzsába.
- Tálaláskor a gombócok mellé fahéjas-porcukrot, tejfölt, és a maradék sült cseresznyét kínálni.


Túrógombóc sült cseresznyével
Hozzávalók
Hozzávalók a gombóchoz
- 50 dkg túró
- 15 dkg búzadara (gríz)
- 10 dkg porcukor
- 6 dkg vaj
- 4 db tojás
- 2 cs vaníliás cukor
- 1 db citrom reszelt héja
- 1 ek tejföl
- 1 csipet só
A sült cseresznyéhez
- cseresznye
- barna cukor
- vaníliás cukor
- fahéj
A morzsához
- zsemlemorzsa
- olaj
Elkészítés
- Keverőtálba tenni a puha vajat, az egész tojásokat, a porcukrot, a vaníliás cukrot és egy csipet sót, majd robotgéppel jó habosra keverni.
- Ezután belereszelni a citromhéjat, hozzáadni a tejfölt és a túrót, majd így is jól kikeverni.
- Végül belekeverni a búzadarát, majd legalább egy órára a hűtőszekrénybe tenni, hogy formázható massza legyen belőle. (közben egyszer átkeverni, és ha szükséges még egy kevés búzadarát keverni hozzá)
- Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, majd ráhelyezni a kimagozott cseresznyét. Megszórni 1-2 ek barna cukorral, vaníliás cukorral és őrölt fahéjjal, majd előmelegített sütőbe 10-15 perc alatt készre sütni.
- A sütőből kivéve teljesen kihűteni, majd szűrőkanálba tenni és lecsepegtetni.
- Egy serpenyőbe olajat hevíteni, majd belekanalazni a zsemlemorzsát és állandó kevergetés mellett, szép aranybarnára pirítani.
- A hűtőből kivenni a túrós masszát, majd kisebb darabokat lecsippenteni belőle. Kicsit ellapogatni, majd pár szem sült cseresznyével megtölteni. Ezután gombócokat formálni belőle. (én minden gombóc megformálása előtt vízbe mártom a kezem, így nem ragad rá a massza)
- Egy edénybe vizet forralni, majd belehelyezni a megformázott gombócokat. Amikor már újra felforrt a víz, a hőfokot mérsékelve, gyöngyöző vízbe kb. 10 perc alatt készre főzni.
- Végül a megfőtt gombócokat szűrőkanállal kiemelni a vízből, jól lecsepegtetni, és beleforgatni az előzőleg aranybarnára pirított zsemlemorzsába.
- Tálaláskor a gombócok mellé fahéjas-porcukrot, tejfölt, és a maradék sült cseresznyét kínálni.
További receptek Gizitől
Gizi további receptjeit a linkre vagy a képre kattintva olvashatod a saját blogján.
