Málnakrémleves mentás túrógombóccal

Ma az első gondolatom az volt, hogy a leszedett málnából egy finom krémlevest készítek ebédre. Aztán a hűtőben a kezembe akadt egy csomag túró, így tovább gondoltam a málnakrémlevest, és ennek köszönhetően mentás túrógombóc készült levesbetétnek. A túrógombóc már magában is jól illik a gyümölcsleveshez, de az apróra vágott mentával különösen finom. Tálaláskor az éppen csak langyos levest a mentás túrógombóccal kínáltam, és mondhatom igazán nagy sikere volt. Ízlés szerint, vagy éppen kánikula idején pedig érdemes a levest jól lehűtve tálalni.

Málnakrémleves elkészítése

  1. A málnát alaposan mossuk meg, majd csepegtessük le. Ezután tegyük egy edénybe, majd öntsük fel a vízzel, és a borral. Ízlés szerint adjunk hozzá kristálycukrot, vaníliás cukrot, szegfűszeget, őrölt fahajat, és reszelt citromhéjat, majd főzzük kb. 15 percig. 
  2. Ezután vegyük le a tűzről, majd egy szitán passzírozzuk át, hogy a magok ne kerüljenek bele a levesbe. 
  3. Átpasszírozás után tegyük vissza a tűzre, majd állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a tejszínt. Kevergetve forraljuk újra fel, majd vegyük le a tűzről, és tálalás előtt hűtsük langyosra.

Mentás túrógombóc elkészítése

  1. A túrót villával törjük össze, majd adjuk hozzá a búzadarát, egy csipet sót, az egész tojást, és az apróra összevágott mentát. Ezután keverjük alaposan össze, majd tegyük be legalább egy órára a hűtőbe.
  2. A hűtőből kivett túrós masszából, vizes kézzel formázzunk diónyi gombócokat, majd enyhén sós, forrásban lévő vízben, főzzük puhára. Amikor már feljöttek a gombócok a víz tetejére, és puhára főttek, szedjük ki egy szűrőkanállal, majd hideg vízzel öblítsük le. 
  3. Tálaláskor a langyosra hűtött málnalevest a mentás túrógombóccal kínáljuk.
Málnaleves mentás túrógombóccal

Málnakrémleves mentás túrógombóccal

Gizi Receptjei
No ratings yet
ELŐKÉSZÍTÉS 20 minutes
SÜTÉS/FŐZÉS 15 minutes
Pihentetési idő 1 hour
ELKÉSZÍTÉS 1 hour 35 minutes
FOGÁS Desszert, Leves
KONYHA Kísérletező ételek
ADAG 4

Hozzávalók
  

Hozzávalók a málnakrémleveshez:

  • 50 dkg málna
  • 4 dl víz
  • kristálycukor (ízlés szerint)
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 3 db szegfűszeg
  • 1 db citrom reszelt héja
  • 1 tk őrölt fahéj
  • 1 dl tejszín

Mentás túrógombóc hozzávalói:

  • 25 dkg túró
  • 10 dkg búzadara
  • 1 csipet
  • 1 db tojás
  • menta (ízlés szerint)

Elkészítés
 

A málnakrémleves elkészítése

  • A málnát alaposan mossuk meg, majd csepegtessük le. Ezután tegyük egy edénybe, majd öntsük fel a vízzel, és a borral. Ízlés szerint adjunk hozzá kristálycukrot, vaníliás cukrot, szegfűszeget, őrölt fahajat, és reszelt citromhéjat, majd főzzük kb. 15 percig. 
  • Ezután vegyük le a tűzről, majd egy szitán passzírozzuk át, hogy a magok ne kerüljenek bele a levesbe. 
  • Átpasszírozás után tegyük vissza a tűzre, majd állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a tejszínt. Kevergetve forraljuk újra fel, majd vegyük le a tűzről, és tálalás előtt hűtsük langyosra.

A mentás túrógombóc elkészítése

  • A túrót villával törjük össze, majd adjuk hozzá a búzadarát, egy csipet sót, az egész tojást, és az apróra összevágott mentát. Ezután keverjük alaposan össze, majd tegyük be legalább egy órára a hűtőbe.
  • A hűtőből kivett túrós masszából, vizes kézzel formázzunk diónyi gombócokat, majd enyhén sós, forrásban lévő vízben, főzzük puhára. Amikor már feljöttek a gombócok a víz tetejére, és puhára főttek, szedjük ki egy szűrőkanállal, majd hideg vízzel öblítsük le. 
  • Tálaláskor a langyosra hűtött málnalevest a mentás túrógombóccal kínáljuk.

További receptek Gizitől

Gizi további receptjeit a linkre vagy a képre kattintva olvashatod a saját blogján.

Gizi receptjei. Várok mindenkit.

Szólj hozzá!

Értékeld a receptet