Pudingos túrós pite

Pudingos túrós pite

Túrós pite az örök kedvenc, nálunk megunhatatlan. Többféle változatban sütöttem már, volt hogy kelt tésztával, nyáron különböző gyümölccsel, vagy mint ennél az itt bemutatott pudingos túrós pite receptnél, omlós linzertésztával, és pudingos-túrós töltelékkel. Igazából nem is tudnám kiválasztani melyik az igazi nagy kedvenc, mert mindegyiket imádom.

Most pl. először a tésztára főzött vaníliapuding került, majd következett a túrós töltelék. Lehet sokan azt gondoljátok, hogy minek elrontani a túrós pitét a pudinggal, hiszen anélkül is finom, de állítom egy próbát mindenképpen megér. A végeredmény pedig egy finom omlós tészta, vaníliásan krémes, túrós töltelékkel.

Pudingos túrós pite recept

A tészta elkészítése

  1. A pudingos túrós pite tésztájához a lisztet keverjük össze a sütőporral és a csipet sóval, majd adjuk hozzá a vajat és kezdjük el összemorzsolni.
  2. Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá a porcukrot is. Végül adjuk hozzá a villával kissé felvert egész tojást, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát.
  3. Ezután csippentsük le a tészta 1/3-át, majd tegyük be a hűtőbe felhasználásig.
  4. A nagyobb tésztagombócot lisztezett felületen nyújtsuk ki vékonyra, majd béleljük ki vele a piteformát. Ezután tegyük hűvös helyre, amíg a tölteléket elkészítjük.

A töltelék elkészítése

  1. A pudingos túrós pite töltelékéhez a pudingport keverjük simára egy kevés tejjel, majd ízlés szerint keverjünk hozzá cukrot.
  2. A maradék tejet tegyük fel a tűzre, majd amikor már majdnem forr, állandó keverés mellett öntsük hozzá a pudingos keveréket. Ezután kevergetve főzzük sűrűre, majd hűtsük langyosra, hogy még kissé folyós legyen.
  3. A túrót tegyük egy tálba, majd villával kicsit nyomkodjuk össze. Ezután adjuk hozzá a tejfölt, a porcukrot, a vaníliás cukrot, a reszelt citromhéjat, és a pudingport, majd keverjük alaposan össze. Végül adjuk hozzá az egész tojást, és szintén keverjük össze.

A pudingos túrós pite összeállítása

  1. A piteformában lévő tészta tetejére egyenletesen kanalazzuk rá a langyosra hűtött pudingot, majd óvatosan öntsük rá a túrós tölteléket.
  2. A hűtőből vegyük ki a maradék tésztát, majd nyújtsuk ki, és vágjuk fel vékony csíkokra. Ezután rácsozzuk be vele a túrós töltelék tetejét.
  3. Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd a pudingos túrós pitét közepes hőmérsékleten süssük 35-40 percig. Én légkeverésnél 150 fokon, 35 percig sütöttem.
  4. A sütőből kivéve a formában hagyjuk teljesen kihűlni.

Pudingos túrós pite tálalása

A pudingos túrós pite elkészült. Tálalás előtt vegyük ki a formából, majd ízlés szerint szórjuk meg porcukorral.

Pudingos túrós pite
Print Friendly, PDF & Email

További receptek Gizitől

Gizi további receptjeit a linkre vagy a képre kattintva olvashatod a saját blogján.

Gizi receptjei. Várok mindenkit.

Nézd meg ezeket a recepteket is!

Értékeld a receptet!

  • (0 /5)
  • 0 ratings

Hasonló receptek