A burgonya és az édesburgonya között a legnagyobb különbség valójában az ízük. Míg a hagyományos krumplit senkinek nem kell bemutatni, az édesburgonya, más néven batáta sokkal lágyabb, édeskésebb, kicsit sütőtökre emlékeztető ízvilágú. Együtt is nagyon jól használhatóak, de ha csak mezei burgonyád van otthon, abból is elkészítheted ezt a levest.
A batáta körüli hatalmas felhajtás (és gyakran csillagászati ár) nem teljesen megalapozott. 10 dkg-nyi adagra vetítve az édesburgonyában mindössze 10 kalóriával van kevesebb és szénhidrát tartalma is csupán 2 g-mal marad a krumplié alatt. Vitamin, ásványi anyag tartalom vagy rost tekintetében is elenyésző a különbség. Viszont új íznek kiváló és akár tepsiben sütve, akár levesbe főzve „jól tud működni”.
A vegán krumplileves elkészítése
- Vágd kis kockákra a hagymát, és kezdd el olajon megpirítani.
- Pucold meg a répákat és aprítsd fel kockákra. Tedd a lábosba, hogy azok is piruljanak.
- Most mosd meg a paprikát és a felét szintén kockázd fel, majd mehet a répa és a hagyma mellé.
- Hámozd meg a burgonyákat és az édesburgonyát. Ezeket is vágd fel kicsit nagyobb kockákra, mint az eddigi zöldségeket. Utoljára a krumplik kerülnek a lábosba, mire a hagyma, répa, paprika kicsit megpuhult és megpirult.
- Következhet a fűszerezés. Tegyél egy kis vegamixet, vagy a kedvenc ételízesítődet használd. Ha nem szoktál kész keveréket tenni levesekbe, akkor sózd, tégy bele petrezselymet, borsikafüvet és 2 teáskanál tárkonyt.
- Fűszerezés után öntsd fel vízzel, hogy bőven ellepje.
- Főzd még 20 percig, majd adagold hozzá a 2 dl rizstejszínt.
- Kapd elő a botmixeredet és 2-3-szor turmixolj bele a levesbe. Célozz a krumplikra, azok tudnak jól krémesíteni. Így nem kell lisztet használnod, mert önmagával sűríted be a levesedet.
- A végeredmény egy enyhén édeskés ízű, krémes és nagyon tartalmas leves lesz.
Jó étvágyat!

Vegán krumplileves édesburgonyával
Hozzávalók
- 1 fej hagyma
- 1 nagy fehérrépa
- 2 közepes sárgarépa
- ½ tv paprika
- 1 nagy édesburgonya
- 2 közepes burgonya
- 2 dl rizstejszín
- tárkony, petrezselyem, borsikafű, só
Elkészítés
- Vágd kis kockákra a hagymát és kezdd el olajon megpirítani.
- Pucold meg a répákat és aprítsd fel kockákra. Tedd a lábosba, hogy azok is piruljanak.
- Most mosd meg a paprikát és a felét szintén kockázd fel, majd mehet a répa és a hagyma mellé.
- . Hámozd meg a burgonyákat és az édesburgonyát. Ezeket is vágd fel kicsit nagyobb kockákra, mint az eddigi zöldségeket. Utoljára a krumplik kerülnek a lábosba, mire a hagyma, répa, paprika kicsit megpuhult és megpirult.
- Következhet a fűszerezés. Tegyél egy kis vegamixet, vagy a kedvenc ételízesítődet használd. Ha nem szoktál kész keveréket tenni levesekbe, akkor sózd, tégy bele petrezselymet, borsikafüvet és 2 teáskanál tárkonyt.
- Fűszerezés után öntsd fel vízzel, hogy bőven ellepje.
- Főzd még 20 percig, majd adagold hozzá a 2 dl rizstejszínt.
- Kapd elő a botmixeredet és 2-3szor turmixolj bele a levesbe. Célozz a krumplikra, azok tudnak jól krémesíteni. Így nem kell lisztet használnod, mert önmagával sűríted be a levesedet.
- A végeredmény egy enyhén édeskés ízű, krémes és nagyon tartalmas leves lesz.
Nagyon jok ,minden recept !Köszönöm szépen !
Nagyon örülök neki! Én is köszönöm! 🙂
Kedves Balázs! Titkon pont erre készültem, csak nem pont így, – hogy édeskrumliból főzzek krumplilevest . Most ez a recept sokat segít, hogy belefogjak :-))
Paprikáskrumplit már készítettem édesburgonyából csípős kolbásszal. Nagyon jó lett.
Isteniek a hírlevélben kapott receptek, hálás köszönetem .
Egyszerűek és mégis finomhangoltak :-)) és finomra hangoltak.