spárgás tonhal saláta

Spárgás-tonhalas saláta

↓ Hozzávalók pontos menyisége a recept alatt, az oldal alján! ↓

Lassan a vége felé közeledik a spárgaszezon, pedig még annyi ötletem lenne, hogy mit is készítsek belőle. Mivel ma megint rekkenő a hőség, és ilyenkor nemhogy nagyobb főzőcskézéshez nincs kedvem, de még nagyon enni sem. Mivel adott volt a spárga, így gondoltam összedobok ebédre egy egyszerű salátát. Igaz a hozzávalókat először meg kell főzni, de szerencsére csak pár perces főzésekről van szó, így a meleg ellenére bátran bevállaltam. Az egész salátakészítés pedig nem tartott fél óránál tovább, és már falatozhattuk is.

A spárgás-tonhalas saláta elkészítése

  1. A spárgát hajlítsuk meg, pattintsuk le a fás részét, és laposan mossuk meg, majd öntsük fel enyhén sós vízzel, és 3-4 perc alatt főzzük roppanósra.
  2. Ezután szedjük hideg vízbe, hogy minél előbb lehűljön, és a szép zöld színe megmaradjon. Amikor már teljesen kihűlt, szedjük papírtörlőre, és hagyjuk leszáradni.
  3. Az újkrumplit mossuk meg, és közben egy dörzsis szivaccsal alaposan dörzsöljük át. Ezután vágjuk fel kockákra, majd enyhén sós vízben, pár perc alatt főzzük puhára. Ezután szűrjük le, és hűtsük ki teljesen.
  4. A tojásokat szintén pár perc alatt főzzük keményre, majd tegyük hideg vízbe hogy minél előbb lehűljön. Végül pucoljuk meg, és vágjuk félbe. (ízlés szerint negyedelhetjük is)
  5. A salátaleveleket mossuk meg alaposan, majd csepegtessük és szárítsuk le.
  6. A paradicsomot ízlés szerint szeleteljük fel.
  7. A tonhalat tegyük egy szűrőbe és alaposan csepegtessük le. Ezután csipkedjük kisebb darabokra.

A salátaöntet elkészítése

  1. Az öntet hozzávalóit tegyük bele egy kisebb tálkába, majd keverjük alaposan össze. (ízlés szerint édesebbre is készíthetjük)
  2. Én saját készítésű pitypang mézet használtam az öntet készítéséhez, de ízlés szerint bármilyen mézzel készülhet.
  3. Tálalás előtt tegyük egy tálba a krumplit, csipkedjük hozzá a salátaleveleket, majd öntsük rá az öntet több mint a felét, és alaposan forgassuk össze. Ezután adjuk hozzá a felszeletelt paradicsomot, a spárgát, és a tonhaldarabokat, majd óvatosan forgassuk össze. Végül helyezzük rá a félbevágott főtt tojást, majd locsoljuk meg a maradék öntettel, és úgy kínáljuk.
  4. spárgás tonhal saláta
Print Friendly, PDF & Email

További receptek Gizitől

Gizi további receptjeit a linkre vagy a képre kattintva olvashatod a saját blogján.

Gizi receptjei. Várok mindenkit.

Nézd meg ezeket a recepteket is!

Recept

Vélemények, hozzászólások