Medvehagyma krémleves

Elérkezett a medvehagyma szezonja, ennek köszönhetően egyre több blogon lehet találkozni a legváltozatosabb medvehagyma receptekkel. Én ebédre ezt az egyszerű medvehagyma krémlevest készítettem belőle. Krumplival sűrítettem, került bele egy kevés fehérbor is, és a végén hozzáadott tejföltől kissé pikánsan savanykás volt. Próbáljátok ki!

A medvehagyma krémleves elkészítése

  1. A medvehagymát és a vöröshagymát vágjuk fel apróra. A krumplit pucoljuk meg és vágjuk kisebb kockákra.
  2. Az olajat hevítsük fel, adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, majd pároljuk üvegesre.
  3. Ezután adjuk hozzá az apróra vágott medvehagymát, és pároljuk tovább pár percig, majd adjuk hozzá a krumplit, sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel és öntsük fel a borral, és a vízzel.
  4. Ezután addig főzzük míg a krumpli teljesen megpuhul, majd adjuk hozzá a tejfölt, és turmixoljuk össze, hogy jó krémes legyen a leves.
  5. Tálaláskor szedjük tányérba a krémlevest, majd ízlés szerint reszeljünk rá sajtot, és úgy kínáljuk.
  6. medvehagyma krémleves

medvehagyma krémleves

Medvehagyma krémleves

Gizi Receptjei
No ratings yet
ELŐKÉSZÍTÉS 5 minutes
SÜTÉS/FŐZÉS 20 minutes
ELKÉSZÍTÉS 25 minutes
FOGÁS Leves
KONYHA Hagyományos
ADAG 2 adag

Hozzávalók
  

  • 1 csokor medvehagyma
  • 1 db vöröshagyma
  • 1 nagyobb krumpli
  • 1 tk ételízesítő
  • szerecsendió
  • őrölt bors
  • 1 dl fehérbor
  • 5 dl víz
  • 2-3 ek tejföl
  • 2 ek olívaolaj
  • reszelt sajt a tálaláshoz

Elkészítés
 

  • A medvehagymát és a vöröshagymát vágjuk fel apróra. A krumplit pucoljuk meg és vágjuk kisebb kockákra.
  • Az olajat hevítsük fel, adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, majd pároljuk üvegesre.
  • Ezután adjuk hozzá az apróra vágott medvehagymát, és pároljuk tovább pár percig, majd adjuk hozzá a krumplit, sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel és öntsük fel a borral, és a vízzel.
  • Ezután addig főzzük míg a krumpli teljesen megpuhul, majd adjuk hozzá a tejfölt, és turmixoljuk össze, hogy jó krémes legyen a leves.
  • Tálaláskor szedjük tányérba a krémlevest, majd ízlés szerint reszeljünk rá sajtot, és úgy kínáljuk.

További receptek Gizitől

Gizi további receptjeit a linkre vagy a képre kattintva olvashatod a saját blogján.

Gizi receptjei. Várok mindenkit.

Szólj hozzá!

Értékeld a receptet