Lazacsaláta leveles tésztában tálalva

Hétvégén vendégeim voltak, és valami különlegességgel szerettem volna kedveskedni. Kis falatkákra gondoltam, melyet beszélgetés közben elcsipegetünk. Aztán eszembe jutott, hogy még karácsonyra szerettem volna elkészíteni ezt a lazacsalátát, de valahogy akkor elmaradt. Most éppen kapóra jött ez a recept, mert amellett hogy gyorsan elkészült, még nagyon-nagyon finom is.

A készen vásárolt leveles tésztából köröket szaggattam ki, majd pár perc alatt aranybarnára sütöttem. Amikor teljesen kihűlt, belekanalaztam a fűszeres mascarpone krémmel összekevert füstölt lazac-sajt-főtt tojás keverékét. A ropogós tészta ezzel a töltelékkel nagyon finom volt, egyszerűen nem tudtuk abbahagyni, még az utolsó morzsa is el nem fogyott. Bátran merem ajánlani mindenkinek!

Lazacsaláta leveles tésztában recept

  1. Az előnyújtott leveles tésztából nagyobb méretű pogácsaszaggatóval korongokat szaggatni, majd egy kisebb méretű szaggatót kicsit rányomva félig bevágni a tésztát. (vigyázni nehogy a tésztát teljesen átvágja a szaggató)
  2. Ezután sütőpapírral kibélelt tepsire kicsit távolabb helyezni egymástól a korongokat. Mindegyiknek az alját villával kicsit megböködni, hogy sütés közben ne púposodjon fel.
  3. Előmelegített forró sütőbe tenni, majd pár perc alatt szép pirosra sütni. A sütőből kivéve teljesen kihűteni. (ha netán mégis felpúposodna a tészta közepe, a sütőből kivéve, ujjal kicsit lenyomkodni, hogy elég hely legyen a tölteléknek)
  4. A mascarponét sóval, őrölt borssal és apránként hozzáadott tejföllel sima, krémes állagúra keverni. (a tejfölt apránként adni hozzá, nehogy túl lágy legyen a krém)
  5. Ízlés szerint feldarabolni a füstölt lazacot, a keményre főzött tojásokat, a füstölt sajtot, és a snidlinget.
  6. Ezután óvatosan összekeverni az előzőleg kikevert mascarponés krémmel, majd a hűtőbe tenni pihentetni, hogy az ízek jól összeérjenek.
  7. Tálalás előtt a teljesen kihűlt tésztába belekanalazni a lazacsalátát, majd a tetejét snidlinggel díszíteni.
Lazacsaláta

Lazacsaláta leveles tésztában tálalva

Gizi Receptjei
No ratings yet
FOGÁS Előétel
KONYHA Kísérletező ételek
ADAG 4

Hozzávalók
  

  • 1 cs leveles tészta
  • 10-15 dkg füstölt lazac
  • 2 db főtt tojás
  • 10 dkg füstölt sajt
  • 15-20 dkg mascarpone
  • tejföl
  • őrölt fehér bors
  • snidling

Elkészítés
 

  • Az előnyújtott leveles tésztából nagyobb méretű pogácsaszaggatóval korongokat szaggatni, majd egy kisebb méretű szaggatót kicsit rányomva félig bevágni a tésztát. (vigyázni nehogy a tésztát teljesen átvágja a szaggató)
  • Ezután sütőpapírral kibélelt tepsire kicsit távolabb helyezni egymástól a korongokat. Mindegyiknek az alját villával kicsit megböködni, hogy sütés közben ne púposodjon fel.
  • Előmelegített forró sütőbe tenni, majd pár perc alatt szép pirosra sütni. A sütőből kivéve teljesen kihűteni. (ha netán mégis felpúposodna a tészta közepe, a sütőből kivéve, ujjal kicsit lenyomkodni, hogy elég hely legyen a tölteléknek)
  • A mascarponét sóval, őrölt borssal és apránként hozzáadott tejföllel sima, krémes állagúra keverni. (a tejfölt apránként adni hozzá, nehogy túl lágy legyen a krém)
  • Ízlés szerint feldarabolni a füstölt lazacot, a keményre főzött tojásokat, a füstölt sajtot, és a snidlinget.
  • Ezután óvatosan összekeverni az előzőleg kikevert mascarponés krémmel, majd a hűtőbe tenni pihentetni, hogy az ízek jól összeérjenek.
  • Tálalás előtt a teljesen kihűlt tésztába belekanalazni a lazacsalátát, majd a tetejét snidlinggel díszíteni.

További receptek Gizitől

Gizi további receptjeit a linkre vagy a képre kattintva olvashatod a saját blogján.

Gizi receptjei. Várok mindenkit.

Szólj hozzá!

Értékeld a receptet