A túrós és a meggyes sütemények is a kedvenceink közé tartoznak, a kettő együtt pedig nagyon, de nagyon finom.
A kétféle kevert tészta, a túró, és a meggy nagyon jól illenek egymáshoz. Mivel igen egyszerű ez a meggyes-túrós sütemény, így kezdő háziasszonyok is bátran hozzáfoghatnak, a siker garantált.
A meggyes-túrós sütemény elkészítése
A tészta elkészítése
- A vajat olvasszuk fel, majd hűtsük vissza.
- A porcukorhoz adjuk hozzá a vaníliás cukrot, egy csipet sót, és az egész tojásokat, majd pár perc alatt keverjük jó habosra.
- Ezután állandó keverés mellett, kanalanként adjuk hozzá a sütőporral összekevert lisztet, végül pedig csorgassuk hozzá a felolvasztott, de visszahűtött vajat.
- Egy kb. 20×30 cm-es tepsit béleljük ki sütőpapírral, majd egyenletesen simítsuk bele a massza kétharmad részét.
- A maradék masszához adjuk hozzá a kakaót, majd keverjük simára.
A töltelék elkészítése
- A meggyet magozzuk ki, szórjuk meg pár kanál cukorral, és hagyjuk pár órát állni, majd alaposan csepegtessük le.
- A túróhoz adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a tojások sárgáját, majd keverjük alaposan össze. Ezután adjuk hozzá a vaníliás pudingport (v. keményítőt) és szintén keverjük össze.
- A tojások habját egy csipet sóval verjük fel kemény habbá, majd óvatosan keverjük hozzá a túróhoz.
A meggyes-túrós sütemény összeállítása
- A tölteléket kanalazzuk rá a tepsiben lévő tésztára, majd szórjuk meg az előzőleg lecukrozott, és alaposan lecsepegtetett meggyel.
- Végül a kakaós tésztát kiskanállal pötyögtessük a tetejére.
- Helyezzük be előmelegített sütőbe a meggyes-túrós süteményt, majd közepes hőmérsékleten 50-55 perc alatt süssük készre. Én légkeverésnél 160 fokon, 50 percig sütöttem.
- A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a tepsiben hűlni, majd a sütőpapírral együtt, emeljük át egy rácsra, és hűtsük ki teljesen.
- Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg a süteményt porcukorral, szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk.

Meggyes-túrós sütemény
Hozzávalók
A tésztához
- 25 dkg liszt
- 15 dkg porcukor
- 1 cs vaníliás cukor
- 1/2 cs sütőpor
- 1 ek holland kakaó
- 3 db tojás
- 10 dkg vaj
- csipet só
A túrós töltelékhez
- 45 dkg túró
- 15 dkg porcukor
- 2 cs vaníliás cukor
- 1 cs vaníliás pudingpor (v. 2 ek keményítő)
- 2 db tojás
- 1 kg magozott, előzőleg lecukrozott meggy
Elkészítés
- A vajat olvasszuk fel, majd hűtsük vissza.
- A porcukorhoz adjuk hozzá a vaníliás cukrot, egy csipet sót, és az egész tojásokat, majd pár perc alatt keverjük jó habosra.
- Ezután állandó keverés mellett, kanalanként adjuk hozzá a sütőporral összekevert lisztet, végül pedig csorgassuk hozzá a felolvasztott, de visszahűtött vajat.
- Egy kb. 20×30 cm-es tepsit béleljük ki sütőpapírral, majd egyenletesen simítsuk bele a massza kétharmad részét.
- A maradék masszához adjuk hozzá a kakaót, majd keverjük simára.
- A meggyet magozzuk ki, szórjuk meg pár kanál cukorral, és hagyjuk pár órát állni, majd alaposan csepegtessük le.
- A túróhoz adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a tojások sárgáját, majd keverjük alaposan össze. Ezután adjuk hozzá a vaníliás pudingport (v. keményítőt) és szintén keverjük össze.
- A tojások habját egy csipet sóval verjük fel kemény habbá, majd óvatosan keverjük hozzá a túróhoz.
- A tölteléket kanalazzuk rá a tepsiben lévő tésztára, majd szórjuk meg az előzőleg lecukrozott, és alaposan lecsepegtetett meggyel.
- Végül a kakaós tésztát kiskanállal pötyögtessük a tetejére.
- Helyezzük be előmelegített sütőbe a meggyes-túrós süteményt, majd közepes hőmérsékleten 50-55 perc alatt süssük készre. Én légkeverésnél 160 fokon, 50 percig sütöttem.
- A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a tepsiben hűlni, majd a sütőpapírral együtt, emeljük át egy rácsra, és hűtsük ki teljesen.
- Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg a süteményt porcukorral, szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk.
További receptek Gizitől
Gizi további receptjeit a linkre vagy a képre kattintva olvashatod a saját blogján.

Érdemes kipróbálni,nagyon finom
Örülök neki! 🙂
Csudajó! A tányérra rakott sütit nem szabad sokáig nézni.Ha viszont enni kezded, nem tudod abbahagyni – pedig nem magadnak sütötted.
A vendégeket sem kellett kétszer kínálni. Öten találkoztunk – 3 szelet maradt.
Köszönjük.
Varga Mária= Marika néni Sopronból
Nagyon örülök neki! 🙂