Egyszerű sült paprika krémlevest terveztem be ebédre, aztán megláttam a zöldségesnél a karfiolt, és gondoltam mi lenne, ha összepárosítanám őket. Azért kicsit izgultam, hogy milyen is lesz a végeredmény, de igazán kár volt. A kápia paprikát először megsütöttem, majd így került a fűszeres pikánsan csípős, karfiolos levesbe. Végül az elkészült krémlevest egy szűrőn átpasszíroztam, ettől még selymesebb-krémesebb lett. Tálaláskor a tányérban lévő meleg levesbe mozzarellát csipkedtem, mely igazán jól illett hozzá.
Karfiolos sültpaprika-krémleves elkészítése
- Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, helyezzük rá a paprikát, majd közepes hőmérsékletű sütőben, addig süssük, míg a a bőre fekete foltos lesz. (sütés közben egyszer forgassuk át, hogy minden oldala egyenletesen süljön)
- Amikor a paprika megsült, vegyük ki a sütőből, és még forrón tegyük bele egy neylon zacskóba, majd kössük be, és abban hagyjuk hűlni. (így könnyen letudjuk majd húzni a bőrét) Ezután húzzuk le a paprika bőrét, távolítsuk el a magokat, majd nagyjából vágjuk össze.
- Egy edénybe hevítsük fel a vajat és az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott lilahagymát, és pároljuk üvegesre.
- Ezután adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, majd pár pillanat múlva a rózsáira szedett karfiolt. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel és a füstölt pirospaprikával, majd keverjük alaposan össze. Végül öntsük fel a vízzel, majd főzzük a karfiolt félpuhára.
- Amikor a karfiol félpuhára főt, adjuk hozzá az előzőleg megsütött, majd összevágott kápiapaprikát, és addig főzzük tovább, míg a karfiol teljesen megpuhul.
- A puhára főtt leveshez ezután adjuk hozzá a főzőkrémet, turmixoljuk össze, majd egy szűrőn passzírozzuk át, hogy szép selymes legyen a leves.
- Ezután tegyük vissza a tűzre, majd állandó kevergetés mellett, melegítsük forráspontig, de főzni már nem kell.
- Tálaláskor szedjük a levest tányérba, csipkedjük a tetejére a mozzarellát, majd úgy kínáljuk. Ízlés szerint pár szelet kenyeret is kínálhatunk a leves mellé.

Karfiolos sültpaprika-krémleves mozzarellával
Hozzávalók
- 5 db kápia paprika
- 1 db karfiol (kisebb)
- 1 db lilahagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- só
- őrölt fekete bors
- 1 tk ételízesítő
- 1 tk füstölt paprika
- cayenne chili karika (ízlés szerint)
- 3 dkg vaj
- 2 ek kukoricacsíra étolaj (gyömbér-citromfű ízű)
- 2 dl főzőkrém
- 1 l víz
- mozzarella sajt
Elkészítés
- Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, helyezzük rá a paprikát, majd közepes hőmérsékletű sütőben, addig süssük, míg a a bőre fekete foltos lesz. (sütés közben egyszer forgassuk át, hogy minden oldala egyenletesen süljön)
- Amikor a paprika megsült, vegyük ki a sütőből, és még forrón tegyük bele egy neylon zacskóba, majd kössük be, és abban hagyjuk hűlni. (így könnyen letudjuk majd húzni a bőrét)
- Ezután húzzuk le a paprika bőrét, távolítsuk el a magokat, majd nagyjából vágjuk össze.
- Egy edénybe hevítsük fel a vajat és az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott lilahagymát, és pároljuk üvegesre.
- Ezután adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, majd pár pillanat múlva a rózsáira szedett karfiolt. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel és a füstölt pirospaprikával, majd keverjük alaposan össze. Végül öntsük fel a vízzel, majd főzzük a karfiolt félpuhára.
- Amikor a karfiol félpuhára főt, adjuk hozzá az előzőleg megsütött, majd összevágott kápiapaprikát, és addig főzzük tovább, míg a karfiol teljesen megpuhul.
- A puhára főtt leveshez ezután adjuk hozzá a főzőkrémet, turmixoljuk össze, majd egy szűrőn passzírozzuk át, hogy szép selymes legyen a leves.
- Ezután tegyük vissza a tűzre, majd állandó kevergetés mellett, melegítsük forráspontig, de főzni már nem kell.
- Tálaláskor szedjük a levest tányérba, csipkedjük a tetejére a mozzarellát, majd úgy kínáljuk. Ízlés szerint pár szelet kenyeret is kínálhatunk a leves mellé.
További receptek Gizitől
Gizi további receptjeit a linkre vagy a képre kattintva olvashatod a saját blogján.

Mi az a főzőkrém?