Kakaós csiga

Nagyon ritkán sütök kelt tésztát, na nem mintha nem szeretnénk, sőt. Bizony nagyon is szeretjük, egyszerűen nem tudok neki ellenállni. A napokban, éppen egy beszélgetés alkalmával került szóba a kelt tészta, és akkor rögtön a kakaós csiga jelent meg előttem. Azóta sem hagyott nyugodni a gondolat, hogy nekem bizony kakaós csigát kell sütnöm.

Nem is halogattam tovább, ma egy könnyű leves mellé ebédre meg is sütöttem. Mivel már igen régen nem sütöttem kelt tésztát, így nem is keresgéltem a saját receptemet, hanem rögtön Limaráét vettem kölcsön. Az Ő kelt tésztái mesések. A receptet olvasva, az ő tanácsát megfogadva, én is meglocsoltam a frissen kisült csigákat forró tejjel. Ettől még sokkal finomabbak lettek, így bátran merem ajánlani mindenkinek, nyugodtan próbálja ki.

A kakaós csiga elkészítése

  1. A kenyérsütőgép üstjébe beleöntöm a langyos tejet, beleteszem az egész tojást és a tojássárgáját, majd rákanalazom a csipet sóval és a cukorral összekevert lisztet. A tetejére rámorzsolom az élesztőt, majd elkezdem dagasztani.
  2. kb. 10 perc dagasztás után, apránként hozzáöntöm a felolvasztott vajat, majd továbbdagasztom a tésztát. Természetesen kézzel is meg lehet dagasztani a tésztát.
  3. Végül kelesztőtálba tesszük, majd kb. 1 óra alatt a duplájára kelesztjük. Megkeleszthetjük a gépben is!
  4. A megkelt tésztát lisztezett felületen kb. 3 mm vastagságúra nyújtjuk.
  5. A vékonyra kinyújtott tésztát megkenjük az olvasztott vajjal, majd vastagon rászitáljuk a kakaóport.
  6. Ezután rászitáljuk a porcukrot úgy, hogy a kakaót teljesen befedje, majd pedig megszórjuk a vaníliás cukorral.
  7. Végül óvatosan feltekerjük a tésztát úgy, mint a bejglit. Ezután jó éles késsel, kb 2 cm-es szeletekre vágjuk.
  8. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, majd a felszeletelt tésztát egymástól kicsit távolabb ráhelyezzük. Konyharuhával letakarjuk, még 30 percig kelesztjük sütés előtt.
  9. Előmelegített sütőbe tesszük a kakaós csigákat, majd közepes hőmérsékleten kb. 20 perc alatt készre sütni. Én légkeverésnél, 150 fokon 20 percig sütöttem.
  10. Egy csésze tejbe belekeverünk egy csomag vaníliás cukrot, majd felforrósítjuk. A készre sült csigákat kivesszük a sütőből, majd rögtön meglocsoljuk a forró tejjel. Én minden csiga tetejére 2 ek tejet locsoltam. Ettől a csigák nagyon finom puhák lesznek.
  11. Tálalás előtt a kihűlt kakaós csigákat porcukorral ízlés szerint megszórjuk, majd úgy kínáljuk.

Kakaós csiga

Kakaós csiga

Kakaós csiga

Gizi Receptjei
No ratings yet
ELŐKÉSZÍTÉS 1 hour 50 minutes
SÜTÉS/FŐZÉS 20 minutes
ELKÉSZÍTÉS 2 hours 10 minutes
FOGÁS Desszert
ADAG 12 adag

Hozzávalók
  

A tésztához

  • 50 dkg liszt
  • 3 ek cukor
  • 1 egész tojás
  • 2,5 dl tej
  • 2,5 dkg élesztő
  • 8 dkg olvasztott vaj

A töltelékhez

  • kakaópor (ízlés szerint)
  • porcukor (ízlés szerint)
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 5 dkg vaj

Elkészítés
 

  • A kenyérsütőgép üstjébe beleöntöm a langyos tejet, beleteszem az egész tojást és a tojássárgáját, majd rákanalazom a csipet sóval és a cukorral összekevert lisztet. A tetejére rámorzsolom az élesztőt, majd elkezdem dagasztani.
  • kb. 10 perc dagasztás után, apránként hozzáöntöm a felolvasztott vajat, majd továbbdagasztom a tésztát. Természetesen kézzel is meg lehet dagasztani a tésztát.
  • Végül kelesztőtálba tesszük, majd kb. 1 óra alatt a duplájára kelesztjük. Megkeleszthetjük a gépben is!
  • A megkelt tésztát lisztezett felületen kb. 3 mm vastagságúra nyújtjuk.
  • A vékonyra kinyújtott tésztát megkenjük az olvasztott vajjal, majd vastagon rászitáljuk a kakaóport.
  • Ezután rászitáljuk a porcukrot úgy, hogy a kakaót teljesen befedje, majd pedig megszórjuk a vaníliás cukorral.
  • Végül óvatosan feltekerjük a tésztát úgy, mint a bejglit. Ezután jó éles késsel, kb 2 cm-es szeletekre vágjuk.
  • Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, majd a felszeletelt tésztát egymástól kicsit távolabb ráhelyezzük. Konyharuhával letakarjuk, még 30 percig kelesztjük sütés előtt.
  • Előmelegített sütőbe tesszük a kakaós csigákat, majd közepes hőmérsékleten kb. 20 perc alatt készre sütni. Én légkeverésnél, 150 fokon 20 percig sütöttem.
  • Egy csésze tejbe belekeverünk egy csomag vaníliás cukrot, majd felforrósítjuk. A készre sült csigákat kivesszük a sütőből, majd rögtön meglocsoljuk a forró tejjel. Én minden csiga tetejére 2 ek tejet locsoltam. Ettől a csigák nagyon finom puhák lesznek.
  • Tálalás előtt a kihűlt kakaós csigákat porcukorral ízlés szerint megszórjuk, majd úgy kínáljuk.

További receptek Gizitől

Gizi további receptjeit a linkre vagy a képre kattintva olvashatod a saját blogján.

Gizi receptjei. Várok mindenkit.

Szólj hozzá!

Értékeld a receptet