Csipetke

A csipetke az egyik legegyszerűbben elkészíthető levesbetét. Egyszerű, „hagyományos” liszt-tojás tészta, amit az ujjunkkal kisebb darabokra tépkedünk (csipkedünk), innen kapta a nevét (csipetke).

A csipetke kiválóan illik minden levesbe, amibe tésztát főznénk. Nagy előnye, hogy negyedóra alatt elkészíthető, így friss tészta kerülhet a levesbe.

Gyakran kerül húslevesbe, és klasszikus, elválaszthatatlan hozzávalója a híres és közkedvelt jókai bablevesnek.

Csipetke recept

A csipetke, mint minden valódi levesbetét tészta úgy készül, hogy 10 dkg liszthez számolunk 1 tojást, illetve némi sót, víz hozzáadása nélkül. 10 dkg lisztből egyébként nem kevés csipetke készül, ez levesbetétként 4-6 embernek is elég.

  1. Egy tálba vagy mélyebb tányérba mérd ki a 10 dkg lisztet.
  2. Üss bele egy tojást és adj hozzá ízlés szerint sót.

    Általában lehet fél kg liszthez 1 tk. sóval számolni, tehát 10 dkg liszthez 1/5 teáskanállal nem fogsz melléfogni. Később persze a saját ízlésedhez igazíthatod.

  3. Liszt és tojás
    Egy tálba vagy mélytányérba tedd a lisztet, tojást és sót
  4. Keverd össze először egy villával, majd kézzel dolgozd ki. A csipetke akkor jó, ha a tészta szép sima.
  5. Csipetke tészta készítés közben
    Először ilyen lesz a csipetke tésztája

    Csipetke tészta
    Akkor jó, ha szép sima

  6. Egy erősen lisztezett deszkán nyújtsd ki kb. 1 mm vastagságúra.
  7. Csipetke tészta és nyújtófa
    Erősen lisztezett deszkán nyújtsd ki

    Csipetke tészta kinyújtva
    Kb. 1 mm vékonyságúra nyújtsd ki

  8. Erősen lisztes kézzel csipkedj apró darabokat belőle. A méret egyéni, de semmiképp se legyen nagy, 1×1 cm már túl nagy a csipetkéhez.
  9. Csipetke csipkedése
    „Csipkedj” apró darabokat a tésztából
  10. Szórj rá még egy kevés lisztet, és rázogasd meg, hogy a csipetkék egészen biztosan ne ragadjanak össze.
  11. Csipetke tészta főzés előtt
    Szórj rá lisztet, hogy ne ragadjon össze
  12. Főzd ki a csipetkéket. Ezt lehet külön, sós vízben, vagy magában a levesben. Mivel friss tészta, ezért 2-3 perc alatt megfő.

A csipetkét természetesen önállóan nem fogyasztjuk, levesebe viszont tökéletes.

A recept forrása: Horváth Ilona szakácskönyve.

Csipetke

Csipetke

Szilágyi Balázs
No ratings yet
ELŐKÉSZÍTÉS 15 minutes
SÜTÉS/FŐZÉS 3 minutes
ELKÉSZÍTÉS 18 minutes
KONYHA Hagyományos
ADAG 4 adag

Hozzávalók
  

  • 10 dkg liszt
  • 1 tojás
  • Kb. 1/5 tk

Elkészítés
 

  • Egy tálba vagy mélyebb tányérba mérd ki a 10 dkg lisztet.
  • Üss bele egy tojást és adj hozzá ízlés szerint sót.
  • Keverd össze először egy villával, majd kézzel dolgozd ki. A csipetke akkor jó, ha a tészta szép sima.
  • Egy erősen lisztezett deszkán nyújtsd ki kb. 1 mm vastagságúra.
  • Erősen lisztes kézzel csipkedj apró darabokat belőle. A méret egyéni, de semmiképp se legyen nagy, 1×1 cm már túl nagy a csipetkéhez.
  • Szórj rá még egy kevés lisztet, és rázogasd meg, hogy a csipetkék egészen biztosan ne ragadjanak össze.
  • Főzd ki a csipetkéket. Ezt lehet külön, sós vízben, vagy magában a levesben. Mivel friss tészta, ezért 2-3 perc alatt megfő.

“Csipetke” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!

Értékeld a receptet