Fánkot hagyományosan farsang idején szokás sütni, de mivel nagyon megkívántuk, így szakítva ezzel a hagyománnyal egy gyorsan elkészülő túrófánkot sütöttem. Az egész fánksütés az elejétől a végéig nem tartott fél óránál tovább, és már falatozhattunk is.
Amikor összegyúrjuk a tésztát még úgy tűnhet hogy egy nehéz, tömör tésztát kapunk majd, de ez egyáltalában nincs így. A tésztája sütés után pille könnyű, és a bő olajban való sütés ellenére sem szívja magába az olajat. A frissen kisült fánkokat ízlés szerint beleforgathatjuk pl. fahéjas porcukor, de simán csak porcukorral megszórva, sárgabarack lekvárral is tálalhatjuk.
A túrófánk elkészítése
- A túrót tegyük egy tálba, majd villával kicsit nyomkodjuk össze, hogy ne maradjanak benne nagyobb darabok.
- Ezután adjuk hozzá a reszelt citromhéjat, a vaníliás cukrot, egy csipet sót, a rumot, az egész tojásokat, majd kanállal keverjük össze.
- Ezután szitáljuk hozzá a sütőporral összekevert lisztet, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze. Ha túl lágy lenne a tészta akkor egy pici lisztet, ha túl kemény akkor egy pici tejfölt keverjünk hozzá!
- Ezután a tésztából formázzunk diónyi golyókat. Minden golyó előtt picit lisztezzük be a tenyerünket, úgy nem ragad rá a tészta.
- Egy serpenyőbe öntsük bele az olajat, majd forrósítsuk fel.
- Amikor már kellőn felforrósodott az olaj, óvatosan helyezzük bele a tésztagolyókat, majd pár perc alatt süssük szép aranybarnára a fánkokat. Sütés közben többször fordítsuk át, hogy szép egyenletesen süljön.
- Ezután szedjük ki a zsiradékból a megsült fánkokat, majd helyezzük papírtörlőre hogy a felesleges zsiradékot felszívja.
- A kisült, még forró fánkot ízlés szerint beleforgathatjuk őrölt fahéjjal összekevert porcukorba is.
- Tálaláskor a langyosra hűlt fánkot ízlés szerint szórjuk meg porcukorral, és lekvárral kínáljuk.
Túrófánk
Hozzávalók
- 50 dkg túró
- 25 dkg liszt
- 2 db tojás
- 1/2 cs sütőpor
- 2 cs vaníliás cukor
- reszelt citrom héj
- csipet só
- 1 ek rum
- kb. 5 dl olaj a sütéshez
Elkészítés
- A túrót tegyük egy tálba, majd villával kicsit nyomkodjuk össze, hogy ne maradjanak benne nagyobb darabok.
- Ezután adjuk hozzá a reszelt citromhéjat, a vaníliás cukrot, egy csipet sót, a rumot, az egész tojásokat, majd kanállal keverjük össze.
- Ezután szitáljuk hozzá a sütőporral összekevert lisztet, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze. Ha túl lágy lenne a tészta akkor egy pici lisztet, ha túl kemény akkor egy pici tejfölt keverjünk hozzá!
- Ezután a tésztából formázzunk diónyi golyókat. Minden golyó előtt picit lisztezzük be a tenyerünket, úgy nem ragad rá a tészta.
- Egy serpenyőbe öntsük bele az olajat, majd forrósítsuk fel.
- Amikor már kellőn felforrósodott az olaj, óvatosan helyezzük bele a tésztagolyókat, majd pár perc alatt süssük szép aranybarnára a fánkokat. Sütés közben többször fordítsuk át, hogy szép egyenletesen süljön.
- Ezután szedjük ki a zsiradékból a megsült fánkokat, majd helyezzük papírtörlőre hogy a felesleges zsiradékot felszívja.
- A kisült, még forró fánkot ízlés szerint beleforgathatjuk őrölt fahéjjal összekevert porcukorba is.
- Tálaláskor a langyosra hűlt fánkot ízlés szerint szórjuk meg porcukorral, és lekvárral kínáljuk.
További receptek Gizitől
Gizi további receptjeit a linkre vagy a képre kattintva olvashatod a saját blogján.