Tejfölös cukkini főzelék

A megunhatatlan cukkini! Mivel még mindig szépen teremnek a cukkinibokrok, és én sajnálom otthagyni azokat a szép zsenge cukkiniket, így most egy egyszerű, ám nagyon finom főzelék készült ebédre.

Tejfölös-kukoricalisztes habarással készítettem, és csak azt bánom hogy a kapor kimaradt belőle. Persze így is finomra sikeredett, de aki szereti a kaprot, csakis ajánlani tudom, hogy ne hagyja ki belőle. Tálaláskor pedig az egyszerű főzelék mellé nem is illene jobban más, mint egy szintén egyszerű tükörtojás.

A tejfölös cukkinifőzelék elkészítése

  1. A cukkinit vágjuk fel kisebb kockákra. (ha nagyobb magok vannak a belsejében, akkor azt távolítsuk el)
  2. A vöröshagymát, és a fokhagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.
  3. A vajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá a vöröshagymát és pároljuk üvegesre.
  4. Ezután keverjük hozzá az apróra vágott fokhagymát, majd a felkockázott cukkinit is. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, és pároljuk még pár percig.
  5. Ezután öntsük fel annyi vízzel hogy ellepje, majd főzzük puhára. Amikor teljesen puhára főtt, botmixerrel pépesítsük.
  6. A tejföl keverjük simára a kukoricaliszttel, és egy kevés pépesített cukkinivel, majd adjuk hozzá a pépesített cukkinihez. Ezután keverjük simára, majd addig főzzük, még a főzelék kellően besűrűsödik. 1-2 perc elég neki.
  7. Tálaláskor szedjük a főzeléket tányérba, majd ízlés szerinti körettel kínáljuk. Én egyszerűen csak tükörtojást sütöttem, és azzal tálaltam, de ez már ízlés dolga.
  8. tejfölös cukkinifőzelék

tejfölös cukkinifőzelék

Tejfölös cukkini főzelék

Gizi Receptjei
5 from 1 vote
ELŐKÉSZÍTÉS 10 minutes
SÜTÉS/FŐZÉS 25 minutes
ELKÉSZÍTÉS 35 minutes
FOGÁS Főétel
KONYHA Hagyományos
ADAG 2 adag

Hozzávalók
  

  • 1 közepes cukkini
  • 1 db vöröshagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 2 dl tejföl
  • 2 ek kukoricaliszt
  • 1 tk ételízesítő
  • őrölt fehér bors
  • 5 dkg vaj
  • víz

Elkészítés
 

  • A cukkinit vágjuk fel kisebb kockákra. (ha nagyobb magok vannak a belsejében, akkor azt távolítsuk el)
  • A vöröshagymát, és a fokhagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.
  • A vajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá a vöröshagymát és pároljuk üvegesre.
  • Ezután keverjük hozzá az apróra vágott fokhagymát, majd a felkockázott cukkinit is. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, és pároljuk még pár percig.
  • Ezután öntsük fel annyi vízzel hogy ellepje, majd főzzük puhára. Amikor teljesen puhára főtt, botmixerrel pépesítsük.
  • A tejföl keverjük simára a kukoricaliszttel, és egy kevés pépesített cukkinivel, majd adjuk hozzá a pépesített cukkinihez. Ezután keverjük simára, majd addig főzzük, még a főzelék kellően besűrűsödik. 1-2 perc elég neki.
  • Tálaláskor szedjük a főzeléket tányérba, majd ízlés szerinti körettel kínáljuk. Én egyszerűen csak tükörtojást sütöttem, és azzal tálaltam, de ez már ízlés dolga.

További receptek Gizitől

Gizi további receptjeit a linkre vagy a képre kattintva olvashatod a saját blogján.

Gizi receptjei. Várok mindenkit.

Szólj hozzá!

Értékeld a receptet