Szezámmagos-chilis spárga buggyantott tojással

Az ezer arcú spárgát most csak egyszerűen pár perc alatt roppanósra főztem, majd vajon megfuttatva szezámmaggal, chilivel, és citrommal ízesítve tálaltam. Mivel nem akartam hogy a spárga fűszeres ízét pl. egy szelet sült hús elnyomja, viszont azért csak úgy magában sem szerettem volna tálalni, így buggyantott tojást készítettem hozzá.

A tojást én lágyabbra hagytam, de ez már ízlés dolga, mert kicsit tovább főzve a sárgája már nem is lesz ennyire folyós. Végül a spárga és a tojás remekül illettek egymáshoz, így spárgakedvelőknek csakis ajánlani tudom ezt az egyszerű, ám finom fogást.

A szezámmagos-chilis spárga elkészítése

  1. A spárgát egyesével hajlítsuk meg, és törjük le a fás részét, majd enyhén sós vízben főzzük 4-5 percig.
  2. Ezután tegyük jéghideg vízbe, hagyjuk kihűlni, majd szedjük papírtörlőre hogy leszáradjon.
  3. A vajat hevítsük fel, és futtassuk meg rajta a vékonyra karikázott chilit, majd adjuk hozzá az előfőzött spárgát.
  4. Ízlés szerint sózzuk, reszeljük rá a citromhéjat, facsarjuk rá a citromlevet, szórjuk meg a szezámmaggal, és óvatosan forgassuk, rázogassuk össze.
  5. Tálalásig tartsuk melegen.

A buggyantott tojás elkészítése

  1. A tojásokat egyesével készítsük el. Forraljuk fel a vizet, majd adjuk hozzá az ecetet.
  2. Egy tálba üssünk bele egy tojást.
  3. A forrásban lévő vizet keverjük meg egy kanállal, hogy örvény keletkezzen a közepén, majd vegyük kisebbre a lángot.
  4. Ezután öntsük bele a tojást úgy, hogy a tál szinte beleérjen a vízbe, majd gyöngyözve főzzük 2-3 percig, hogy a sárgája még lágy maradjon. (ha nem szeretnénk hogy ennyire folyós legyen a sárgája akkor legalább 5 percig főzzük)
  5. Végül szűrőkanállal emeljük ki a vízből, csepegtessük le, és tálalásig tartsuk melegen.(külön-külön minden tojással így járjunk el)
  6. Tálalás előtt helyezzük tányérra a spárgát, majd óvatosan tegyük rá a tojást. Ízlés szerint őröljünk rá frissen színes borsot, majd úgy kínáljuk.
  7. Spárga tükörtojással

Spárga tükörtojással

Szezámmagos-chilis spárga buggyantott tojással

Gizi Receptjei
No ratings yet
ELŐKÉSZÍTÉS 2 perc
SÜTÉS/FŐZÉS 15 perc
ELKÉSZÍTÉS 17 perc
FOGÁS Előétel
KONYHA Hagyományos
ADAG 4 adag

Hozzávalók
  

  • 1 csomag zöld spárga
  • 5 dkg vaj
  • 1 citrom leve és reszelt héja
  • 1 chili paprika (v. 1 tk szárított)
  • 2-3 tk szezámmag
  • őrölt színes bors

A buggyantott tojáshoz

  • 4 db tojás
  • 1 l víz
  • 1 tk ecet

Elkészítés
 

  • A spárgát egyesével hajlítsuk meg, és törjük le a fás részét, majd enyhén sós vízben főzzük 4-5 percig.
  • Ezután tegyük jéghideg vízbe, hagyjuk kihűlni, majd szedjük papírtörlőre hogy leszáradjon.
  • A vajat hevítsük fel, és futtassuk meg rajta a vékonyra karikázott chilit, majd adjuk hozzá az előfőzött spárgát.
  • Ízlés szerint sózzuk, reszeljük rá a citromhéjat, facsarjuk rá a citromlevet, szórjuk meg a szezámmaggal, és óvatosan forgassuk, rázogassuk össze.
  • Tálalásig tartsuk melegen.
  • A tojásokat egyesével készítsük el. Forraljuk fel a vizet, majd adjuk hozzá az ecetet.
  • Egy tálba üssünk bele egy tojást.
  • A forrásban lévő vizet keverjük meg egy kanállal, hogy örvény keletkezzen a közepén, majd vegyük kisebbre a lángot.
  • Ezután öntsük bele a tojást úgy, hogy a tál szinte beleérjen a vízbe, majd gyöngyözve főzzük 2-3 percig, hogy a sárgája még lágy maradjon. (ha nem szeretnénk hogy ennyire folyós legyen a sárgája akkor legalább 5 percig főzzük)
  • Végül szűrőkanállal emeljük ki a vízből, csepegtessük le, és tálalásig tartsuk melegen.(külön-külön minden tojással így járjunk el)
  • Tálalás előtt helyezzük tányérra a spárgát, majd óvatosan tegyük rá a tojást. Ízlés szerint őröljünk rá frissen színes borsot, majd úgy kínáljuk.

További receptek Gizitől

Gizi további receptjeit a linkre vagy a képre kattintva olvashatod a saját blogján.

Gizi receptjei. Várok mindenkit.

Szólj hozzá!

Értékeld a receptet