Csörögefánk

Ha farsang, akkor fánksütés, így aztán nálunk tombol a fánkőrület. Bevallom, gyermekkoromban ettem utoljára csörögefánkot, és akkor is a nagymama sütötte farsang idején. Valahogy az én konyhai tevékenykedésem során, soha nem csábultam el annyira hogy megsüssem, pedig szeretem. Kissé macerásnak gondoltam, de ez egyáltalában nincs így. Igaz az én fánkjaim nem valami formásak, főleg a nagymamáéhoz képest, de az ízén ez mit sem változtat, mert vaníliás porcukorral megszórva és házi lekvárral, nagyon, de nagyon finom.

A csörögefánk elkészítése

  1. A lisztet keverjük össze egy csipet sóval, és a porcukorral, majd adjuk hozzá az olvasztott vajat, a tejfölt, a tojássárgákat, majd dolgozzuk, gyúrjuk össze, hogy egy sima tésztát kapjunk.
  2. Ezután csomagoljuk be egy fóliába, majd tegyük be a hűtőbe egy fél órára.
  3. Amikor a tészta már kellően lehűlt, vegyük ki a hűtőből, majd egy lisztezett felületen nyújtsuk ki kb. 3 mm vastagra.
  4. Ezután derelyevágóval (v. késsel) vágjuk fel rombusz alakúra a kinyújtott tésztát, és ejtsünk a közepén egy hosszanti bemetszést, majd a tészta egyik sarkát húzzuk át rajta.
  5. Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd helyezzünk bele pár darab tésztát és mindkét oldalát süssük szép pirosra. (közepes lángon süssük, hogy a tészta kellően átsüljön, de ne száradjon ki)
  6. A megsült fánkokat alaposan csepegtessük le, majd helyezzük papírtörlőre, hogy a felesleges zsiradékot felszívja.
  7. A meleg fánkokat ízlés szerint szórjuk meg vaníliás porcukorral, majd lekvárral kínáljuk.
  8. Csörögefánk

Csörögefánk

Csörögefánk

Gizi Receptjei
No ratings yet
ELŐKÉSZÍTÉS 40 perc
SÜTÉS/FŐZÉS 15 perc
ELKÉSZÍTÉS 55 perc
FOGÁS Desszert
KONYHA Hagyományos
ADAG 4 adag

Hozzávalók
  

  • 25 dkg liszt
  • 1,5 dl tejföl
  • 2 dkg porcukor
  • 5 dkg vaj
  • 3 db tojássárga
  • csipet
  • kb. 5 dl olaj a sütéshez

Elkészítés
 

  • A lisztet keverjük össze egy csipet sóval, és a porcukorral, majd adjuk hozzá az olvasztott vajat, a tejfölt, a tojássárgákat, majd dolgozzuk, gyúrjuk össze, hogy egy sima tésztát kapjunk.
  • Ezután csomagoljuk be egy fóliába, majd tegyük be a hűtőbe egy fél órára.
  • Amikor a tészta már kellően lehűlt, vegyük ki a hűtőből, majd egy lisztezett felületen nyújtsuk ki kb. 3 mm vastagra.
  • Ezután derelyevágóval (v. késsel) vágjuk fel rombusz alakúra a kinyújtott tésztát, és ejtsünk a közepén egy hosszanti bemetszést, majd a tészta egyik sarkát húzzuk át rajta.
  • Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd helyezzünk bele pár darab tésztát és mindkét oldalát süssük szép pirosra. (közepes lángon süssük, hogy a tészta kellően átsüljön, de ne száradjon ki)
  • A megsült fánkokat alaposan csepegtessük le, majd helyezzük papírtörlőre, hogy a felesleges zsiradékot felszívja.
  • A meleg fánkokat ízlés szerint szórjuk meg vaníliás porcukorral, majd lekvárral kínáljuk.

További receptek Gizitől

Gizi további receptjeit a linkre vagy a képre kattintva olvashatod a saját blogján.

Gizi receptjei. Várok mindenkit.

Szólj hozzá!

Értékeld a receptet