A nyári nagy melegben nemigen szoktam tojássalátát készíteni, így ez most egy kivételes alkalom volt. A MindigNő Portálon nézelődtem éppen amikor megláttam a recepteket, és mivel éppen nem volt ötletem, hogy mit is készítsek majd másnap reggelire, így kapóra jött a tojáskrém. (recept a linkre kattintva megtalálható) Mivel nem volt itthon vajkrém, így krémsajttal helyettesítettem. Újhagyma helyett pedig lila hagymát vágtam apróra, mely szintén jól illet a fűszeres tojássalátához. Tálaláskor pedig ropogósra sült zsemlét, és paradicsomot kínáltam hozzá.
Krémsajtos tojássaláta recept
- A lila hagymát és a petrezselyemzöldet vágjuk fel apróra. A főtt tojásokat vágjuk fel ízlés szerint. (Én nagyobb kockákra vágtam fel a tojást.)
- A krémsajthoz adjuk hozzá a mustárt, az apróra vágott lila hagymát és a petrezselyemzöldet, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és keverjük alaposan össze.
- Ezután adjuk hozzá a felkockázott főtt tojást, majd óvatosan keverjük, forgassuk össze, vigyázva hogy a tojás ne nagyon törjön.
- Az elkészült tojássalátát ezután tegyük be tálalásig a hűtőbe, hogy az ízek kellően összeérjenek.
- Tálaláskor ízlés szerint kínálhatjuk friss kenyérrel, péksüteménnyel, vagy éppen ropogósra sült zsemlével, kiflikarikákkal.
Krémsajtos tojássaláta
Hozzávalók
- 4 db főtt tojás
- 1 db philadelphia krémsajt natúr
- 2 tk dijoni magos mustár
- 1 db lila hagyma
- 1 csokor petrezselyem
- só (ízlés szerint)
- 2 csipet őrölt fehér bors
Elkészítés
- A lila hagymát és a petrezselyemzöldet vágjuk fel apróra.
- A főtt tojásokat vágjuk fel ízlés szerint. (Én nagyobb kockákra vágtam fel a tojást.)
- A krémsajthoz adjuk hozzá a mustárt, az apróra vágott lila hagymát és a petrezselyemzöldet, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és keverjük alaposan össze.
- Ezután adjuk hozzá a felkockázott főtt tojást, majd óvatosan keverjük, forgassuk össze, vigyázva hogy a tojás ne nagyon törjön.
- Az elkészült tojássalátát ezután tegyük be tálalásig a hűtőbe, hogy az ízek kellően összeérjenek. Tálaláskor ízlés szerint kínálhatjuk friss kenyérrel, péksüteménnyel, vagy éppen ropogósra sült zsemlével, kiflikarikákkal.
További receptek Gizitől
Gizi további receptjeit a linkre vagy a képre kattintva olvashatod a saját blogján.
Szenzációs receptek. Csak gratulálni tudok. Csak olvasgatni is jó, de többet ki is fogok próbálni. Köszönöm!
Nagyon köszönjük Erzsébet!
Nagyon szeretek főzi és nagyon szeretem az új recepteket. Köszönöm szépen