Kapros túrós lepény

A kelt tésztás túros lepény nagy kedvenc nálunk, így aztán egy finom leves mellé igen gyakran megsütöm. Mivel idén még kapros süteményt nem is sütöttem, pedig kapor az van bőven, úgy döntöttem most kapros túrós lepényt készítek.

Lehet a kánikula miatt nem éppen jókor időzítettem a sütést, de a lepény olyan finomra sikerült, mint még talán soha. A tésztája légiesen könnyű, és a töltelékről is csak ennyit tudok elmondani.

A kapros túrós lepény elkészítése

A tészta elkészítése

    1. A tejet langyosítsuk meg, majd keverjük hozzá a fele cukrot, és morzsoljuk bele az élesztőt. Ezután takarjuk le, és pár perc alatt futtassuk fel.
    2. A vajat olvasszuk fel, majd hűtsük vissza, és keverjük simára a maradék cukorral és az egész tojással.
    3. A robotgép keverőtáljába tegyük bele a vajas-cukros-tojásos keveréket, majd öntsük hozzá a felfuttatott élesztőt.
    4. Ezután szitáljuk rá a csipet sóval összekevert lisztet, majd indítsuk el a dagasztó programot, és pár perc alatt dagasszuk meg a tésztát. Ha szükséges, akkor még egy pici lisztet szórjunk hozzá dagasztás közben.

Természetesen kézzel, vagy éppen kenyérsütőgéppel is megdagaszthatjuk a tésztát.

  1. Egy kelesztőtálat kenjünk ki vékonyan olajjal, majd helyezzük bele a megdagasztott tésztát. Ezután szórjuk meg a tetejét egy pici liszttel, majd meleg helyen, kelesszük egy óra hossza alatt duplájára a tésztát.
  2. Egy 22×32 cm-es tepsit béleljük ki sütőpapírral, majd nyújtsuk ki a kapros túrós lepény tésztáját, és helyezzük bele a tepsibe. Én a sütőpapíron nyújtottam ki, majd egy gyors mozdulattal átemeltem a papírral együtt a tepsibe.
  3. Ezután takarjuk le egy konyharuhával, majd szobahőmérsékleten kelesszük újra 30 percig a tésztát.

A túrós töltelék elkészítése

  1. Egy tálba tegyük bele a túrót, adjuk hozzá a tejfölt, 15 dkg porcukrot, a vaníliás cukrot, a tojások sárgáját, és a reszelt citromhéjat, majd robotgéppel keverjük alaposan össze.
  2. Ezután adjuk hozzá a pudingport, és szintén keverjük simára. Pudingpor helyett adhatunk hozzá pl. 1 ek lisztet, vagy búzadarát.
  3. A tojások fehérjét kezdjük el habbá verni, majd amikor már kezd kifehéredni, szórjuk bele a maradék porcukrot, és verjük kemény habbá.
  4. Ezután az ízesített túróhoz óvatosan keverjük hozzá a keményre felvert habot. A habot óvatosan, fakanállal vagy spatulával keverjük a túróhoz, hogy ne törjön össze.

A kapros túrós lepény összeállítása

    1. Az újrakelesztet tészta tetejére kanalazzuk rá a túrós tölteléket, majd egyenletesen simítsuk el.
    2. Ezután ízlés szerint szórjuk meg a túrós lepény tetejét az előzőleg apróra vágott kaporral.
    3. A kapros túrós lepényt helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 30-35 perc alatt süssük készre. Én légkeverésnél 160 fokon, 30 percig sütöttem.
    4. A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a tepsiben hűlni, majd a sütőpapírral együtt emeljük át egy rácsra, és hűtsük ki egészen.
    5. Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg a kapros túrós lepényt porcukorral, majd szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.

kapros túrós lepény

kapros túrós lepény

Kapros túrós lepény

Gizi Receptjei
5 from 1 vote
ELŐKÉSZÍTÉS 1 hour 50 minutes
SÜTÉS/FŐZÉS 35 minutes
ELKÉSZÍTÉS 2 hours 25 minutes
FOGÁS Desszert
KONYHA Hagyományos
ADAG 4 adag

Hozzávalók
  

A tésztához

  • 25 dkg liszt
  • 3 dkg porcukor
  • 1 db tojás (közepes)
  • 5 dkg vaj
  • 1 dl tej
  • 2 dkg élesztő (friss)
  • csipet só

Hozzávalók a túrós töltelékhez

  • 75 dkg túró
  • 1,5 dl tejföl
  • 20 dkg porcukor
  • 3 db tojás (közepes)
  • 2 cs vaníliás cukor
  • 1 cs vaníliás pudingpor
  • 1 citrom reszelt héja
  • kapor ízlés szerint

Elkészítés
 

  • A tejet langyosítsuk meg, majd keverjük hozzá a fele cukrot, és morzsoljuk bele az élesztőt. Ezután takarjuk le, és pár perc alatt futtassuk fel.
  • A vajat olvasszuk fel, majd hűtsük vissza, és keverjük simára a maradék cukorral és az egész tojással.
  • A robotgép keverőtáljába tegyük bele a vajas-cukros-tojásos keveréket, majd öntsük hozzá a felfuttatott élesztőt.
  • Ezután szitáljuk rá a csipet sóval összekevert lisztet, majd indítsuk el a dagasztó programot, és pár perc alatt dagasszuk meg a tésztát. Ha szükséges, akkor még egy pici lisztet szórjunk hozzá dagasztás közben.
  • Egy kelesztőtálat kenjünk ki vékonyan olajjal, majd helyezzük bele a megdagasztott tésztát. Ezután szórjuk meg a tetejét egy pici liszttel, majd meleg helyen, kelesszük egy óra hossza alatt duplájára a tésztát.
  • Egy 22×32 cm-es tepsit béleljük ki sütőpapírral, majd nyújtsuk ki a kapros túrós lepény tésztáját, és helyezzük bele a tepsibe. Én a sütőpapíron nyújtottam ki, majd egy gyors mozdulattal átemeltem a papírral együtt a tepsibe.
  • Ezután takarjuk le egy konyharuhával, majd szobahőmérsékleten kelesszük újra 30 percig a tésztát.
  • Egy tálba tegyük bele a túrót, adjuk hozzá a tejfölt, 15 dkg porcukrot, a vaníliás cukrot, a tojások sárgáját, és a reszelt citromhéjat, majd robotgéppel keverjük alaposan össze.
  • Ezután adjuk hozzá a pudingport, és szintén keverjük simára. Pudingpor helyett adhatunk hozzá pl. 1 ek lisztet, vagy búzadarát.
  • A tojások fehérjét kezdjük el habbá verni, majd amikor már kezd kifehéredni, szórjuk bele a maradék porcukrot, és verjük kemény habbá.
  • Ezután az ízesített túróhoz óvatosan keverjük hozzá a keményre felvert habot. A habot óvatosan, fakanállal vagy spatulával keverjük a túróhoz, hogy ne törjön össze.
  • Az újrakelesztet tészta tetejére kanalazzuk rá a túrós tölteléket, majd egyenletesen simítsuk el.
  • Ezután ízlés szerint szórjuk meg a túrós lepény tetejét az előzőleg apróra vágott kaporral.
  • A kapros túrós lepényt helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 30-35 perc alatt süssük készre. Én légkeverésnél 160 fokon, 30 percig sütöttem.
  • A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a tepsiben hűlni, majd a sütőpapírral együtt emeljük át egy rácsra, és hűtsük ki egészen.
  • Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg a kapros túrós lepényt porcukorral, majd szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.

További receptek Gizitől

Gizi további receptjeit a linkre vagy a képre kattintva olvashatod a saját blogján.

Gizi receptjei. Várok mindenkit.

“Kapros túrós lepény” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Az én anyukám tett a tetejére kanállal csapkodta oda a tejfel. Úgy még szaftosabb volt, azóta is a számban érzem az ízét. Télen is megcsinálta a kapor helyett őrölt fahéjjal.

    Válasz

Szólj hozzá!

Értékeld a receptet