Ez az eperlekvár gyorsan elkészíthető recept egy szuper megoldás arra az esetre, ha tényleg gyorsan – 1 óra alatt – szeretnél eperdzsemet készíteni, ráadásul akár télen is!
Előre leszögezem, hogy felrúg minden konvenciót, amit az eperlekvárról eddig gondoltál! Nem is az a célja, hogy hagyományos, órákig főzött lekvárt készítsünk és befőzzünk, hanem hogy nagyon gyorsan finom, ízletes eperlekvárt varázsoljunk az asztalra.
Tehát, ami ebben az eperlekvárban hagyománybontó, és amitől igen gyorsan elkészül:
- Akár mélyhűtött eperből is elkészíthető. Sőt, én kifejezetten ebből ajánlom, hiszen akkor nem kell a gyümölcs tisztításával bajlódni, ráadásul egész évben friss lekvárt szervírozhatsz.
- A szokásosnál kevesebb cukor is elég bele. Ez persze részben ízlés és részben az eper édességének kérdése.
- Minden szabályt felrúgva én zselatinnal zselésítem. Igen, ettől sem vegán sem vegetáriánus nem lesz, de ha ez nem zavar, akkor maga az eredmény tökéletes!
Eperlekvár gyorsan
- Egy nagyobb lábasba tedd bele a megtisztított epret. Ha gyorsfagyasztott epret használsz, mint én, akkor egyszerűen öntsd bele.
- Add hozzá a cukrot, és közepes-nagy lángon forrald fel. Ez friss eper esetén pár perc, mélyhűtöttnél kb. 20 perc lesz.
- Forrás után vedd le a lángot, és főzd kb. 20 percig, amíg az eprek a kívánt állagúra szét nem esnek, vagy egy spatulával szét nem nyomod őket.
- Egy kisebb tálban keverd el a zselatint a vízben. Hagyd, hogy 5-10 percig megszívja magát.
- Zárd el a lángot az eper alatt, öntsd bele a feloldott zselatint, és keverd el teljesen.
- Az eperlekvár gyorsan elkészült. Egyetlen feladat maradt: a kívánt hőmérsékletűre lehűteni. Ehhez télen kiteheted az ablakba, vagy egyszerűen szobahőmérsékletűre hűtheted.
A cukor mennyisége ízléstől és az eper édességétől függően változtatható, egy kiló eperhez 20-40 dkg cukor javasolt.
Bizonyos receptek ezt az időt botmixerrel spórolják meg, de ezt nem javaslom. Az eperdzsem mégiscsak egy főzött ínyencség, ezt a pár percet már ne sajnáljuk tőle.
Gyors eperdzsem felhasználása
Az eperlekvár gyorsan elkészült, kb. 1 kg lesz belőle. Ugyanolyan lesz az íze, mint a legfinomabb, magas gyümölcstartalmú eperdzsemnek. Ahhoz hasonlóan bármilyen ételhez felhasználhatod, pl. palacsintába, tejberizshez vagy akár egy finom foszlós kalácsra kenve, mint itt a képen látod.
Eperlekvár gyorsan tárolása
Ez a recept kifejezetten a gyors eperdzsem elkészítésére megy, nem pedig a tartósítására. Az előnye éppen az, hogy bármikor, akár télen is elkészíthető. Tehát nincs értelme a tartósításon gondolkozni, hiszen bármikor elkészítheted, ráadásul a mennyiségeket is variálhatod, akár a receptben megadottak negyedét is, ami pedig garantáltan gyorsan elfogy. Mivel sem tartósítószer nincs benne, illetve a cukortartalom is relatív alacsony, nem tartósítanám.
Ez az eperlekvár egy zárt dobozban vagy üvegben, hűtőben 1 hétig minden további nélkül eltartható.
Eperlekvár gyorsan
Hozzávalók
- 1 kg eper (tisztított mennyiség, lehet gyorsfagyasztott is)
- 40 dkg cukor
- 10 g zselatin
- 1 dl víz
Elkészítés