Egybesült fasírt kígyó

Ez az egybesült fasírt recept két szempontból is rendhagyó. Egyrészt mert kígyó formában van kisütve. Bár ez igazából csak külalak kérdése, és természetesen ugyanígy megsül hagyományos egybesült fasírtként is. Másrészt mert a recept alapötletét a híres angol szakács, Jamie Oliver adta. És a hagyományos fasírtoktól eltérően például krumplival van dúsítva, ráadásul tojást nem is tartalmaz.

Ennek az egybesült fasírtnak az ízesítése mindenkit levesz a lábáról, feltétlenül próbáld ki! És ha már a formánál tartunk, a kígyó formát elkészíteni is vicces, és az is garantált, hogy az asztalnál ülő gyerekek arcára is mosolyt tudsz vele csalni.

Egybesült fasírt kígyó recept

Mint általában a vagdalthúsoké, ennek az egybesült fasírt kígyónak az elkészítése is rendkívül egyszerű.

  1. Melegítsd be a sütőt 200 fokra. Ha van légkeverésed, használd azt.
  2. Vágj apróra egy fél fej hagymát, és egy kevés zsiradékon, közepes lángon 5-6 perc alatt párold meg.
  3. A zsemlét egy robotgép vagy turmix vagy daráló segítségével aprítsd fel.
  4. Aprított száraz zsemle
    Aprítsd fel a száraz vagy szikkadt zsemlét
  5. Mosd meg, hámozd meg és nagyobb lyukú reszelőn reszeld le a krumplit.
  6. Reszelt nyers krumpli
    Reszeld le a krumplit
  7. Egy tálban keverd össze az összes hozzávalót: a reszelt krumplit, a hagymát, a zsemlét, a húst és a fűszereket. Rozmaring, bors, só és magos mustár tökéletes kombinációt alkotnak. Keverd össze őket jól, és ha szükséges, adj hozzá egy nagyon kevés vizet (pár cl).

    Természetesen a fűszerezést alakíthatod a saját ízlésed szerint. A rozmaring nagyon jól áll ennek az egybesült fasírtnak, de ha van, akkor használhatsz frisset is, apróra vágva. Magos mustár helyett használhatsz sima mustárt is.

    Mint minden fasírtnál, itt is inkább több, mint kevesebb íze legyen, ha nyersen hajlandó vagy megkóstolni.

  8. Egybesült fasírt hozzávalók
    Keverd össze a hozzávalókat egy tálban
  9. Nagyon vékonyan olajozz ki egy tepsit, és rendezd el benne kígyó formában a keveréket. Természetesen ez itt csak a fantáziád kérdése, és úgy alakítod a fasírtot, ahogy szeretnéd!
  10. Egybesült fasírt kígyó sütés előtt
    Formázd meg az egybesült fasírt kígyót
  11. Kend be vékonyan olajjal a tetejét is, és tedd be a sütőbe.
  12. A kígyó vastagságától függően 35-40 perc alatt sül meg. A teteje szép barna, pirult lesz, míg a közepe a krumplinak köszönhetően kellemesen szaftos marad, nem szárad ki.

Egybesült fasírt kígyó tálalása

Természetesen ha te is kígyó formában sütöd, akkor ebben az egybesült fasírtban az igazi poén a formája, amit csak a tepsiben lehet megcsodálni. Ne felejtsd el az ott lévő gyerekeknek megmutatni, mielőtt felszeleteled!

Fogyaszthatod főzelék feltétként, vagy bármilyen körettel főételként.

Mi az eredeti recepthez kicsit hasonlóan a híres angol Yorkshire pudinggal készítettük, aminek receptjét a linkre kattintva találod.

Jó étvágyat!

Egybesült fasírt kígyó

Egybesült fasírt kígyó

Szilágyi Balázs
No ratings yet
ELŐKÉSZÍTÉS 10 perc
SÜTÉS/FŐZÉS 40 perc
ELKÉSZÍTÉS 50 perc
FOGÁS Főétel, Főzelék feltét
KONYHA Kísérletező
ADAG 4 adag

Hozzávalók
  

  • Fél kg darált sertéshús
  • 1 nagyobb krumpli
  • 1 púpos tk. magos mustár
  • Őrölt rozmaring (kb. fél tk.)
  • Őrölt bors (kb. fél tk.)
  • 1 szikkadt/száraz zsemle
  • Nagyon kevés víz
  • Só (kb. 1 tk.)
  • Fél fej hagyma apróra vágva és megpirítva

Elkészítés
 

  • Melegítsd be a sütőt 200 fokra. Ha van légkeverésed, használd azt.
  • Vágj apróra egy fél fej hagymát, és egy kevés zsiradékon, közepes lángon 5-6 perc alatt párold meg.
  • A zsemlét egy robotgép vagy turmix vagy daráló segítségével aprítsd fel.
  • Mosd meg, hámozd meg és nagyobb lyukú reszelőn reszeld le a krumplit.
  • Egy tálban keverd össze az összes hozzávalót: a reszelt krumplit, a hagymát, a zsemlét, a húst és a fűszereket. Rozmaring, bors, só és magos mustár tökéletes kombinációt alkotnak. Keverd össze őket jól, és ha szükséges, adj hozzá egy nagyon kevés vizet (pár cl).
  • Nagyon vékonyan olajozz ki egy tepsit, és rendezd el benne kígyó formában a keveréket.
  • Kend be vékonyan olajjal a tetejét is, és tedd be a sütőbe.
  • A kígyó vastagságától függően 35-40 perc alatt sül meg.

“Egybesült fasírt kígyó” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Hú, ez nagyon finom lett!
    Kicsit izgultam, hogy mi lesz a kígyóval tojás nélkül, de úgy döntöttem bízom Balázsban, mert eddig csak profi dolgokat tanultam tőle marketingből. És nem is csalódtam. Ez az enyhén rozmaringos íz nagyon feldobja. Én személy szerint zsemle helyett zabpelyhet tettem bele, hogy gluténmentes legyen, és így is szuper.

    Köszönöm!

    Válasz

Szólj hozzá!

Értékeld a receptet