Vörösboros gyümölcsleves

Egy selymes, lágy gyümölcsleves vörösborral elkészítve. És mielőtt felkapnád a fejed a borban való főzés hallatán, megnyugtatok mindenkit. Az alkoholtartalma főzés közben teljesen elpárolog, viszont az aromája megmarad.

Nagyon finom lett ez a vörösboros gyümölcsleves, mindenkit csakis biztatni tudok az elkészítésére. Tálaláskor a langyosra hűtött levest, vaníliafagyival koronáztam meg, ez csak fokozta az ízhatást…

Vörösboros gyümölcsleves recept

  1. A kimagozott cseresznyét felöntjük a borral és a vízzel, majd belenyomjuk a citrom levét, és hozzáreszeljük a citrom héját.
  2. Ízlés szerint ízesítjük a cukorral, vaníliás cukorral.
  3. Egy teatojásba beletesszük a fűszereket, és így tesszük az edénybe.
  4. Így könnyen, egyben ki lehet venni a fűszereket a gyümölcslevesből főzés után.

  5. Ezután felforraljuk, majd kb. 10-15 percig mérsékelt lángon főzzük.
  6. Ekkor beletesszük a málnát, kiforraljuk, majd a tűzről levesszük.
  7. Főzni ilyenkor már nem kell, mert a málnának ennyi is elég.

  8. A tűzről levéve a vörösboros gyümölcslevest kicsit hűlni hagyjuk.
  9. A tejszínt és a tejet simára keverjük, majd óvatosan, állandó keverés mellett a kicsit már lehűtött levesbe belecsorgatjuk.
  10. A vörösboros gyümölcslevest langyosra hűtve tálaljuk. Én vaníliafagyival tálaltam, és nagyon finom volt ez a párosítás.

A vörösboros gyümölcsleves recept története

Naponta szorgalmasan tekerek a szobabicajomon, és közben a főzős műsorokat nézem, epekedve egy-egy finomság után. Na így legalább nem lesz gond a felszedett kilókkal, ha csak a szememmel lakom jól.

Persze azért van olyan recept, mely rögtön felkelti az érdeklődésemet, és el is készítem. Most megint egy, a Tv-Paprikán Serényi Zsolt által készített gyümölcslevesre esett a választásom.

Na persze egy kicsit most is változtattam a recepten, mert vele ellentétben én a cseresznyét egy kicsit megfőztem a fűszeres vörösborban, és egy pici tejszínt is csempésztem a tejbe. Ettől sokkal selymesebb, lágyabb lett a leves.

Nagyon finom lett a leves, mindenkit csakis biztatni tudok az elkészítésére. Látványra a málna elégé szétesett, mivel a késő őszi termés már elég apró szemekkel ajándékozott meg, na de ez a leves ízén mit sem változtatott. Tálaláskor a langyosra hűtött levest vaníliafagyival koronáztam meg, ez csak fokozta az ízhatást…

Jó étvágyat!

Vörösboros gyümölcsleves

Vörösboros gyümölcsleves

Vörösboros gyümölcsleves

Gizi Receptjei
5 from 1 vote
ELŐKÉSZÍTÉS 5 minutes
SÜTÉS/FŐZÉS 15 minutes
ELKÉSZÍTÉS 20 minutes
FOGÁS Leves
KONYHA Kísérletező
ADAG 4 adag

Hozzávalók
  

  • 30 dkg magozott cseresznye (lehet fagyasztott is)
  • 20 dkg málna (lehet fagyasztott is)
  • 5 dl vörösbor
  • 2 dl víz
  • 1 dl tejszín
  • 2,5 dl tej
  • 2 cs. vaníliás cukor
  • cukor ízlés szerint
  • Fahéj ízlés szerint
  • Szegfűszeg ízlés szerint
  • Fél citrom leve és reszelt héja

Elkészítés
 

  • A kimagozott cseresznyét felöntjük a borral és a vízzel, majd belenyomjuk a citrom levét, és hozzáreszeljük a citrom héját.
  • Ízlés szerint ízesítjük a cukorral, vaníliás cukorral.
  • Egy teatojásba beletesszük a fűszereket, és így tesszük az edénybe.
  • Ezután felforraljuk, majd kb. 10-15 percig mérsékelt lángon főzzük.
  • Ekkor beletesszük a málnát, kiforraljuk, majd a tűzről levesszük.
  • A tűzről levéve a vörösboros gyümölcslevest kicsit hűlni hagyjuk.
  • A tejszínt és a tejet simára keverjük, majd óvatosan, állandó keverés mellett a kicsit már lehűtött levesbe belecsorgatjuk.
  • A vörösboros gyümölcslevest langyosra hűtve tálaljuk. Én vaníliafagyival tálaltam, és nagyon finom volt ez a párosítás.

További receptek Gizitől

Gizi további receptjeit a linkre vagy a képre kattintva olvashatod a saját blogján.

Gizi receptjei. Várok mindenkit.

Szólj hozzá!

Értékeld a receptet