Ez a hét nálunk lehet hogy a levesekről szól majd, mivel megint egy egyszerű, ám finom levest főztem ebédre. A zöldséges krumplilevest igencsak szeretjük, most pl. került bele még virsli is. A virsliből azért egy jobb minőségűt válasszunk, de ízlés szerint ki is hagyhatjuk. A zöldségek bő fél óra alatt puhára főttek, majd fokhagymás rántással berántottam, egy nagy adag tejföllel ízesítettem, és már tálalhattam is.
Tejfölös-virslis krumplileves recept
- A krumplit és a sárgarépát pucoljuk meg és vágjuk fel apró kockákra. A vöröshagymát szintén pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.
- Ezután tegyük bele egy edénybe a feldarabolt zöldségeket, majd öntsük fel a vízzel, adjuk hozzá a babérlevelet, az ételízesítőt, ízlés szerint sózzuk, és addig főzzük még a krumpli és a sárgarépa megpuhul. (én kb. 30 percig főztem)
- Közben készítsük el a rántást. Hevítsük fel az olajat, majd keverjük hozzá a lisztet, és kevergetve pirítsuk világos zsemle színűre.
- Ekkor vegyük le a tűzről, keverjük hozzá a pirospaprikát, adjuk hozzá az összepréselt fokhagymát, majd hagyjuk hűlni.
- A tejfölt keverjük simára egy kevés levessel, majd adjuk hozzá a kihűlt rántáshoz, és keverjük simára.
- Ezután öntsük hozzá a forrásban lévő leveshez, adjuk hozzá a felkarikázott virslit, ha szükséges ízesítsük még egy kevés sóval, és főzzük még pár percig, majd vegyük le a tűzről, és tálalásig tartsuk melegen.
- Tálaláskor merjük a levest tányérba, ízlés szerint szórjuk meg apróra vágott snidlinggel vagy petrezselyemzölddel, és úgy kínáljuk.
Tejfölös-virslis krumplileves
Hozzávalók
- 50 dkg krumpli
- 2-3 db sárgarépa
- 1 db vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 2 db babérlevél
- 2 tk ételízesítő
- só (ízlés szerint)
- 2 dl tejföl
- 2 ek liszt
- 3 ek olaj
- 2 tk pirospaprika
- 4 db virsli
- 1,5 l víz
Elkészítés
- A krumplit és a sárgarépát pucoljuk meg és vágjuk fel apró kockákra. A vöröshagymát szintén pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.
- Ezután tegyük bele egy edénybe a feldarabolt zöldségeket, majd öntsük fel a vízzel, adjuk hozzá a babérlevelet, az ételízesítőt, ízlés szerint sózzuk, és addig főzzük még a krumpli és a sárgarépa megpuhul. (én kb. 30 percig főztem)
- Közben készítsük el a rántást. Hevítsük fel az olajat, majd keverjük hozzá a lisztet, és kevergetve pirítsuk világos zsemle színűre.
- Ekkor vegyük le a tűzről, keverjük hozzá a pirospaprikát, adjuk hozzá az összepréselt fokhagymát, majd hagyjuk hűlni.
- A tejfölt keverjük simára egy kevés levessel, majd adjuk hozzá a kihűlt rántáshoz, és keverjük simára.
- Ezután öntsük hozzá a forrásban lévő leveshez, adjuk hozzá a felkarikázott virslit, ha szükséges ízesítsük még egy kevés sóval, és főzzük még pár percig, majd vegyük le a tűzről, és tálalásig tartsuk melegen.
- Tálaláskor merjük a levest tányérba, ízlés szerint szórjuk meg apróra vágott snidlinggel vagy petrezselyemzölddel, és úgy kínáljuk.
További receptek Gizitől
Gizi további receptjeit a linkre vagy a képre kattintva olvashatod a saját blogján.