Go Back
Lazacsaláta

Lazacsaláta leveles tésztában tálalva

Gizi Receptjei
No ratings yet
FOGÁS Előétel
KONYHA Kísérletező ételek
ADAG 4

Hozzávalók
  

  • 1 cs leveles tészta
  • 10-15 dkg füstölt lazac
  • 2 db főtt tojás
  • 10 dkg füstölt sajt
  • 15-20 dkg mascarpone
  • tejföl
  • őrölt fehér bors
  • snidling

Elkészítés
 

  • Az előnyújtott leveles tésztából nagyobb méretű pogácsaszaggatóval korongokat szaggatni, majd egy kisebb méretű szaggatót kicsit rányomva félig bevágni a tésztát. (vigyázni nehogy a tésztát teljesen átvágja a szaggató)
  • Ezután sütőpapírral kibélelt tepsire kicsit távolabb helyezni egymástól a korongokat. Mindegyiknek az alját villával kicsit megböködni, hogy sütés közben ne púposodjon fel.
  • Előmelegített forró sütőbe tenni, majd pár perc alatt szép pirosra sütni. A sütőből kivéve teljesen kihűteni. (ha netán mégis felpúposodna a tészta közepe, a sütőből kivéve, ujjal kicsit lenyomkodni, hogy elég hely legyen a tölteléknek)
  • A mascarponét sóval, őrölt borssal és apránként hozzáadott tejföllel sima, krémes állagúra keverni. (a tejfölt apránként adni hozzá, nehogy túl lágy legyen a krém)
  • Ízlés szerint feldarabolni a füstölt lazacot, a keményre főzött tojásokat, a füstölt sajtot, és a snidlinget.
  • Ezután óvatosan összekeverni az előzőleg kikevert mascarponés krémmel, majd a hűtőbe tenni pihentetni, hogy az ízek jól összeérjenek.
  • Tálalás előtt a teljesen kihűlt tésztába belekanalazni a lazacsalátát, majd a tetejét snidlinggel díszíteni.