Somlói revolúció, Magyarország tortája 2014-ben

Mint tudjuk már több éves hagyománnyá vált, hogy minden év augusztusában megtudhatjuk melyik torta nyerte el a kitüntető címet, és lett Magyarország tortája. Vagyis tortái, mivel a cukorral készült változat mellett idén is megismerkedhettünk a cukormentes tortával, sőt ebben az éveben elkészült a honvédség tortája is. 2014-ben az ország tortája pedig nem más mint a Somlói revolúció lett, melyet Damniczki Balázs székesfehérvári cukrászmester készített.

A tortákról készült fotókat nézegetve, rögtön eldöntöttem, hogy én is elfogom készíteni mindhárom tortát. Elsőként a cukormentes tortát alakítottam át a mi ízlésünkre, és édesítő helyett, cukorral sütöttem meg. („Csokis kaland” recept itt megtalálható) Mivel a hétvégére szerettem volna egy finom, krémes-habos tortát sütni, így hozzáláttam a „Somlói revolúció” elkészítéséhez.

A tortaalap megsütése, és a további csokoládés, és narancsos réteg elkészítése egyáltalán nem bonyolult, szerintem még kezdő háziasszonyok is bátran hozzáfoghatnak. Csakis az egyes rétegek dermedése vesz elég sok időt igénybe, így érdemes már előző nap összeállítani, majd a másnapi tálalásig a hűtőben pihentetni a tortát.

A tortáról pedig csak annyit tudok elmondani, hogy a puha grillázs tészta a ropogós dióval, és a kétféle habos-csokoládékrém, melyek szinte szétolvadnak a szájban, valamint a narancszselé, ízben nagyon jól harmonizálnak egymással. Egy biztos, mi imádtuk ezt a finom tortát, és biztos hogy még számtalanszor elkészítem majd.

A somlói revolúció torta elkészítése

A grillázs tészta elkészítése

  1. Kb. 20 dkg durvára vágott dióhoz keverjünk 2-3 ek kristálycukrot, majd állandó kevergetés mellett, karamellizáljuk aranybarnára.
  2. Ezután öntsük ki egy olajjal vékonyan lekent fém tálcára, majd hagyjuk teljesen kihűlni. Amikor teljesen kihűlt, diódarálón daráljuk le a grillázst.
  3. A ledarált dió grillázst keverjük össze a liszttel. A diót éles késsel, vágjuk kisebb darabokra.
  4. A tojássárgáját keverjük habosra a porcukorral, majd állandó keverés mellett adjuk hozzá a dió grillázsos-lisztes keveréket.
  5. A tojásfehérjét egy csipet sóval verjük kemény habbá, majd keverőkanállal, apránként keverjük hozzá a masszához.
  6. A tortaformát zsírozzuk, és lisztezzük ki, majd öntsük bele a masszát. Ezután egyenletesen simítsuk el, majd szórjuk meg az apróra vágott dióval.
  7. Helyezzük be előmelegített, gőzös sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 30 perc alatt készre.

    Én a sütő aljába tettem egy kisebb edénybe vizet, majd légkeverésnél 150 fokon, 30 percig sütöttem.

  8. A sütőből kivéve hagyjuk a tésztát a formában pár percig, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.
  9. Ezután béleljük ki a tortaformát sütőpapírral, majd helyezzük vissza a teljesen kihűlt tortalapot.

Étcsokoládés mousse elkészítése

  1. A csokoládét tördeljük bele egy fém tálba, és gőzfürdő fölött olvasszuk fel, majd hűtsük langyosra.
  2. A tojássárgáját keverjük ki alaposan a porcukorral, a vaníliás cukorral, és a rummal (v. rumaromával), majd keverjük hozzá a langyosra hűlt csokoládét.
  3. Egy deciliter tejszínt melegítsük fel forráspontig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a zselatint, és alaposan keverjük össze.
  4. Ezután állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a tojásos-csokoládés keveréket, és szintén keverjük alaposan össze, majd hagyjuk kihűlni.
  5. A maradék habtejszínt (v. Hulalát) verjük fel kemény habbá, majd apránként, kézi habverővel keverjük hozzá a csokoládékrémhez.

    Én kézi habverővel kevertem össze, hogy egy sima, krémes masszát kapjak.

  6. A tortaformában lévő tésztára öntsük rá az elkészült csokoládékrémet, majd egyenletesen simítsuk el a tetejét.
  7. Ezután helyezzük be a hűtőbe legalább 2 órára, hogy a csokoládékrém teljesen megdermedjen.

Narancszselé elkészítés

  1. A frissen facsart narancslevet keverjük össze a porcukorral, a reszelt narancshéjjal, és főzzük 2-3 percig. Ezután szűrjük át egy szűrőn, majd tegyük vissza a tűzre, és melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről.
  2. Ezután adjuk hozzá a zselatint, majd addig keverjük, még a zselatin teljesen feloldódik. Végül kevergetve hűtsük ki.
  3. Vegyük ki a tortát a hűtőből, majd öntsük a csokoládékrém tetejére a narancslét. Ezután tegyük vissza a hűtőbe, hogy a narancszselé teljesen megdermedjen.

A fehér csokoládés mousse elkészítése

  1. A csokoládét tördeljük bele egy fém tálba, és gőzfürdő fölött olvasszuk fel, majd hűtsük langyosra.
  2. A tojássárgáját keverjük ki alaposan a porcukorral, és a vaníliaaromával, majd keverjük hozzá a langyosra hűtött fehér csokoládét.
  3. Egy deciliter tejszínt melegítsük fel forráspontig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a zselatint, és alaposan keverjük össze.
  4. Ezután állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a tojásos-csokoládés keveréket, és szintén keverjük alaposan össze, majd hagyjuk kihűlni.
  5. A maradék habtejszínt (v. Hulalát) verjük fel kemény habbá, majd apránként, kézi habverővel keverjük hozzá a csokoládékrémhez.
  6. Vegyük ki a tortát a hűtőből, és a megdermedt narancszselé tetejére öntsük rá a csokoládékrémet, majd egyenletesen simítsuk el a tetejét. Ezután tegyük vissza a hűtőbe legalább 2 órára, hogy a csokoládékrém teljesen megdermedjen.

Csokoládés ganache elkészítése

  1. A csokoládét tördeljük bele egy fémtálba, majd gőzfürdő fölött olvasszuk fel. Ezután vegyük le és állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a tejszínt, majd keverjük simára. Egy sűrűbb csokoládékrémet fogunk kapni.
  2. Vegyük ki a hűtőből a tortát, és kanalazzuk a tetejére a csokoládét, majd egy spatula segítségével simítsuk el egyenletesen. Ezután tegyük vissza a hűtőbe kb. fél órára, hogy a csokoládé teljesen megdermedjen a torta tetején.
  3. Tálalás előtt vegyük ki a tortát a hűtőből, majd csatoljuk le a tortaformát. Helyezzük tortatálra, majd ízlés szerint szórjuk körbe a maradék darált dió grillázzsal.
  4. Tetejét díszítsük fehér csokoládé korongokra helyezett dióval.

    A fehér csokoládét felolvasztottam, majd sütőpapírra kisebb korongokat formáztam. Ezután betettem a fagyasztóba, hogy teljesen megdermedjen. Díszítés előtt kivettem, majd ráhelyeztem a diót, és olvasztott étcsokoládéval megcsorgattam.

  5. Az elkészült tortát éles késsel ízlés szerint szeleteljük fel, majd felszeletelés után hagyjuk kb. 30 percig szobahőmérsékleten.

    Én azért hagytam tálalás előtt szobahőmérsékleten állni a tortát, mert így a csokoládés rétegek könnyű habosak lettek.

Tippek a torta elkészítéséhez

  1. A grillázs tésztát én 26 cm-es tortaformában sütöttem meg, mert sütés közben kisebb, vagyis 24 cm-re zsugorodik össze a tészta.
  2. Étcsokoládéból jó minőségűt választottam, viszont a fehér csokoládé egyszerű Milka volt.
  3. Az étcsokoládés krémhez én az eredeti recepttel ellentétben, kevertem egy evőkanál porcukrot, mert nem szerettem volna, hogy keserű legyen ez a réteg.
  4. Habtejszínből lehetőleg 30% zsírtartalmút válasszunk, de a Hulala is tökéletesen megteszi.
  5. A narancszseléhez frissen facsart narancslevet használtam, de legközelebb 100%-os narancslével fogom elkészíteni.
  6. Egy narancs reszelt héját elegendőnek találtam, mert nem szerettem volna, hogy keserű legyen a zselé.
  7. A torta tetejét bevonhatjuk tortabevonó csokoládéval is, de én a nálam jól bevált csokoládékrémet használtam. Igaz nem lett szép fényes a torta teteje, viszont könnyen szeletelhető és nagyon finom.

Somlói revolúció torta

Jó étvágyat!

Somlói revolúció torta

Somlói revolúció, Magyarország tortája 2014-ben

Gizi Receptjei
No ratings yet
ELŐKÉSZÍTÉS 1 hour
SÜTÉS/FŐZÉS 30 minutes
ELKÉSZÍTÉS 1 hour 30 minutes
FOGÁS Desszert
ADAG 12 adag

Hozzávalók
  

A grillázs tésztához

  • 6 db tojásfehérje (145 g)
  • 4 db tojássárgája (60 g)
  • 5 dkg porcukor
  • 2 dkg liszt
  • 8 dkg dió grillázs (ledarálva)
  • 3 dkg dió (apróra vágva)

Az étcsokoládé mousse-hoz

  • 17 dkg étcsokoládé (70%-os)
  • 3 tojássárgája (kb. 50 g)
  • 50 cl rum (v. 1 ek rumaroma)
  • 1 ek porcukor
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 5 g zselatin (por)
  • 3,5 dl habtejszín (30%-os v. Hulala)

A narancszseléhez

  • 2 dl frissen facsart narancslé (v. 100%-os narancslé)
  • 1 narancs reszelt héja
  • 5 dkg porcukor
  • 10 g zselatin (por)

A fehér csokoládés moussehoz

  • 17 dkg fehér csokoládé
  • 3 db tojássárgája (50-55 g)
  • 1 ek porcukor
  • 2 tk vaníliaaroma
  • 3,5 dl habtejszín (30 %-os v. Hulala)
  • 5 g zselatin (por)

A csokoládé ganache-hoz

  • 10 dkg étcsokoládé (70 %-os)
  • 1 dl habtejszín

Elkészítés
 

  • A tésztához a ledarált dió grillázst keverjük össze a liszttel. A diót éles késsel, vágjuk kisebb darabokra.
  • A tojássárgáját keverjük habosra a porcukorral, majd állandó keverés mellett adjuk hozzá a dió grillázsos-lisztes keveréket.
  • A tojásfehérjét egy csipet sóval verjük kemény habbá, majd keverőkanállal, apránként keverjük hozzá a masszához.
  • A tortaformát zsírozzuk, és lisztezzük ki, majd öntsük bele a masszát. Ezután egyenletesen simítsuk el, majd szórjuk meg az apróra vágott dióval.
  • Helyezzük be előmelegített, gőzös sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 30 perc alatt készre.
  • A sütőből kivéve hagyjuk a tésztát a formában pár percig, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.
  • Ezután béleljük ki a tortaformát sütőpapírral, majd helyezzük vissza a teljesen kihűlt tortalapot.
  • A csoki mousse-hoz a csokoládét tördeljük bele egy fém tálba, és gőzfürdő fölött olvasszuk fel, majd hűtsük langyosra.
  • A tojássárgáját keverjük ki alaposan a porcukorral, a vaníliás cukorral, és a rummal (v. rumaromával), majd keverjük hozzá a langyosra hűlt csokoládét.
  • Egy deciliter tejszínt melegítsük fel forráspontig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a zselatint, és alaposan keverjük össze.
  • Ezután állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a tojásos-csokoládés keveréket, és szintén keverjük alaposan össze, majd hagyjuk kihűlni.
  • A maradék habtejszínt (v. Hulalát) verjük fel kemény habbá, majd apránként, kézi habverővel keverjük hozzá a csokoládékrémhez.
  • A tortaformában lévő tésztára öntsük rá az elkészült csokoládékrémet, majd egyenletesen simítsuk el a tetejét.
  • Ezután helyezzük be a hűtőbe legalább 2 órára, hogy a csokoládékrém teljesen megdermedjen.
  • A narancszseléhez a frissen facsart narancslevet keverjük össze a porcukorral, a reszelt narancshéjjal, és főzzük 2-3 percig. Ezután szűrjük át egy szűrőn, majd tegyük vissza a tűzre, és melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről.
  • Ezután adjuk hozzá a zselatint, majd addig keverjük, még a zselatin teljesen feloldódik. Végül kevergetve hűtsük ki.
  • Vegyük ki a tortát a hűtőből, majd öntsük a csokoládékrém tetejére a narancslét. Ezután tegyük vissza a hűtőbe, hogy a narancszselé teljesen megdermedjen.
  • A fehér csokis mousse-hoz a csokoládét tördeljük bele egy fém tálba, és gőzfürdő fölött olvasszuk fel, majd hűtsük langyosra.
  • A tojássárgáját keverjük ki alaposan a porcukorral, és a vaníliaaromával, majd keverjük hozzá a langyosra hűtött fehér csokoládét.
  • Egy deciliter tejszínt melegítsük fel forráspontig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a zselatint, és alaposan keverjük össze.
  • Ezután állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a tojásos-csokoládés keveréket, és szintén keverjük alaposan össze, majd hagyjuk kihűlni.
  • A maradék habtejszínt (v. Hulalát) verjük fel kemény habbá, majd apránként, kézi habverővel keverjük hozzá a csokoládékrémhez.
  • Vegyük ki a tortát a hűtőből, és a megdermedt narancszselé tetejére öntsük rá a csokoládékrémet, majd egyenletesen simítsuk el a tetejét. Ezután tegyük vissza a hűtőbe legalább 2 órára, hogy a csokoládékrém teljesen megdermedjen.
  • A ganache-hoz a csokoládét tördeljük bele egy fémtálba, majd gőzfürdő fölött olvasszuk fel. Ezután vegyük le és állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a tejszínt, majd keverjük simára. Egy sűrűbb csokoládékrémet fogunk kapni.
  • Vegyük ki a hűtőből a tortát, és kanalazzuk a tetejére a csokoládét, majd egy spatula segítségével simítsuk el egyenletesen. Ezután tegyük vissza a hűtőbe kb. fél órára, hogy a csokoládé teljesen megdermedjen a torta tetején.
  • Tálalás előtt vegyük ki a tortát a hűtőből, majd csatoljuk le a tortaformát. Helyezzük tortatálra, majd ízlés szerint szórjuk körbe a maradék darált dió grillázzsal. Tetejét díszítsük fehér csokoládé korongokra helyezett dióval.
  • Az elkészült tortát éles késsel ízlés szerint szeleteljük fel, majd felszeletelés után hagyjuk kb. 30 percig szobahőmérsékleten.

További receptek Gizitől

Gizi további receptjeit a linkre vagy a képre kattintva olvashatod a saját blogján.

Gizi receptjei. Várok mindenkit.

“Somlói revolúció, Magyarország tortája 2014-ben” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Balázs!

    A dió mennyiségével van gondom. Az elején 20dkg dióból ” készül” a grillázs, a hozzávalóknál 8+3 dkg
    szerepel?!

    Segítenél? Köszi
    Zsazsa

    Válasz
    • Kedves Zsazsa!

      A tésztába csak 8 dkg ledarált dió grillázs és 3 dkg apróra vágott dióval kell megszórni amikor már a tortaformában van a massza. (A receptben is így szerepel!!!) A maradék darált dió grillázzsal az elkészült tortát vonjuk be körbe.

      Üdv. Gizi

      Válasz

Szólj hozzá!

Értékeld a receptet