medehagymás krumplikrémleves

Medvehagymás krumplikrémleves

↓ Hozzávalók pontos menyisége a recept alatt, az oldal alján! ↓

A húsvéti bőséges ebédek után ma sem vágytam másra, mint egy könnyű krémlevesre. Így aztán egyik nagy kedvencem a medvehagyma, és a krumpli kapta a főszerepet az ebédfőzésnél. Bő fél óra alatt egy remek krémlevest készítettem, majd ropogósra sült kenyérkockákkal tálaltam. Így lett a mai ebédünk egy egyszerű leves, mely gyorsan elkészült, és hús nélkül is nagyon finom volt.

A medvehagymás krumplikrémleves elkészítése

  1. A krumplit pucoljuk meg és vágjuk fel kisebb kockára. A vöröshagymát, és a medvehagymát vágjuk fel apróra.
  2. Az olajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá az apróra vágott medvehagymát, és pároljuk pár percig, majd adjuk hozzá a krumplit is.
  3. Keverjük alaposan össze, majd öntsük fel a vízzel. Ízlés szerint sózzuk, adjuk hozzá a leveskockát, és egy késhegynyi szerecsendiót, majd főzzük puhára.
  4. Amikor a krumpli puhára főtt, vegyük le a tűzről, és botmixerrel pépesítsük.
  5. Ezután tegyük vissza a tűzre, majd állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a tejszínt, és kevergetve főzzük még 1-2 percig.
  6. Közben 1-2 szelet kenyeret vágjunk fel kisebb kockákra, majd helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire. Ezután spricceljük meg olívaolajjal, majd előmelegített sütőben, süssük pár perc alatt szép pirosra, ropogósra.
  7. Tálaláskor merjük a levest tányérba, majd szórjuk meg a ropogósra sütött kenyérkockával, és úgy kínáljuk.
medehagymás krumplikrémleves
Print Friendly, PDF & Email

További receptek Gizitől

Gizi további receptjeit a linkre vagy a képre kattintva olvashatod a saját blogján.

Gizi receptjei. Várok mindenkit.

Nézd meg ezeket a recepteket is!

Recept

Vélemények, hozzászólások