medvehagymás csíkos kalács

Medvehagymás csíkos kalács

A húsvéti sonka mellé úgy terveztem hogy sütök egy medvehagymás fonott kalácsot, így aztán a hétvégén készült is egy próbasütés. Vagyis készült volna, mert a medvehagymától kissé lágyabb lett a kelt tészta, és bizony nem sikerült szépen megfonni. Ekkor aztán úgy döntöttem, hogy fonott helyett akkor bizony csíkos lesz ez a kalács.

A tésztát gyorsan átgyúrtam, külön-külön kinyújtottam, majd egymásra helyezve feltekertem, és már mehetett is a formába, hogy szépen újra megkeljen. Az elkészült kalács tésztája könnyű és foszlós, az íze pedig nagyon finom a medvehagymától. Frissen kisülve pedig remekül illik majd a főtt sonka mellé.

A medvehagymás csíkos kalács elkészítése

  1. A medvehagymát vágjuk fel vékony csíkokra, majd adjunk hozzá 1 ek olajat, és turmixoljuk össze. Ezután tegyük félre.
  2. A langyos-cukros tejbe morzsoljuk bele az élesztőt, majd futtassuk fel.
  3. A keverőtálba öntsük bele a szintén meglangyosított tejszínt, majd adjuk hozzá a felfuttatott élesztőt.
  4. Ezután szitáljuk hozzá az előzőleg sóval összekevert lisztet, majd a robotgép dagasztókarjával, pár perc alatt dagasszuk meg a tésztát.
  5. Ezután osszuk el két egyforma részre, majd az egyik tésztát tegyük vissza a keverőtálba, és adjuk hozzá a pépesített medvehagymát, 2 evőkanál lisztet, és dagasszuk még 2-3 percig. (mindenképpen kell hozzá a liszt, mert a medvehagymától kissé lágyabb lesz kelesztés után a tészta)
  6. Ezután mindkét tésztát kézzel még egy kicsit dagasszuk át, hogy szép sima legyen, majd tegyük külön-külön tálba, szórjuk meg egy pici liszttel, majd konyharuhával letakarva, langyos helyen, kelesszük egy óra alatt a duplájára.
  7. Amikor a tészták megkeltek, először a sima tésztát borítsuk ki enyhén lisztezett felületre, majd nyújtsuk ki vékonyra.
  8. Ezután a medvehagymás tésztát is borítsuk ki enyhén lisztezett felületre, majd nyújtsuk ki akkorára mint az előző tésztát. (arra figyeljünk, hogy a kinyújtott tészták ne legyenek nagyobbak, mint a forma amiben sütni fogjuk)
  9. Ezután a fehér tésztát kenjük le vékonyan az olajjal, majd helyezzük rá a medvehagymás tésztát, és tekerjük fel úgy, mint a bejglit.
  10. Egy 20×10 cm-es sütőformát zsírozzuk, és lisztezzük ki, majd helyezzük bele a feltekert tésztát. Ezután takarjuk le konyharuhával, majd langyos helyen, kelesszük újra 30 percig. (a sütőformát ízlés szerint sütőpapírral is kibélelhetjük, akkor viszont nem kell kizsírozni és lisztezni)
  11. A tojássárgát keverjük össze a tejjel, majd amikor a tészta újra megkelt, kenjük le vele a tetejét.
  12. Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 40-45 perc alatt szép pirosra. Ha kezdene a kalács nagyon barnulni, akkor takarjuk le alufóliával, majd úgy süssük tovább. (én légkeverésnél 150 fokon, 40 percig sütöttem)
  13. A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra és hűtsük ki egészen.
  14. A kihűlt és felszeletelt kalácsot kínálhatjuk pl. ízlés szerint a húsvéti főtt sonka, vagy házi készítésű májpástétom mellé.
  15. medvehagymás csíkos kalács
Print Friendly, PDF & Email

További receptek Gizitől

Gizi további receptjeit a linkre vagy a képre kattintva olvashatod a saját blogján.

Gizi receptjei. Várok mindenkit.

Nézd meg ezeket a recepteket is!

Értékeld a receptet!

  • (0 /5)
  • 0 ratings

Hasonló receptek