Medvehagyma főzelék húsgombóccal

Végre itt a tavasz, és ezzel együtt megkezdődött a medvehagyma szezon is. Pár évvel ezelőtt még el sem tudtam volna képzelni, hogy ennyiféleképpen el lehet készíteni a medvehagymát, és én magam is finomabbnál, finomabb ételekkel próbálkozom majd.

Minden medvehagyma kedvelőnek bátran merem ajánlani ezt a receptet.

A medvehagyma főzelék elkészítése

  1. A darált húst alaposan összegyúrom az ízlés szerinti mennyiségű sóval, borssal, szerecsendióval, zsemlemorzsával, és az egész tojással.
  2. Ezután kisebb gombócokat formázok belőle.
  3. A medvehagymát apróra vágom.
  4. Egy edénybe felhevítem a vajat 1 ek olajjal, majd hozzáadom a felvágott medvehagymát és pár percig kevergetve megfonnyasztom.
  5. Ezután felöntöm egy kevés vízzel, majd belehelyezem a húsgombócokat. Ízlés szerint sózom, megszórom őrölt borssal, és a vizet pótolom, hogy ellepje a gombócokat.
  6. A gombócokat felforralom, majd alacsony hőfokon puhára főzöm.
  7. Amikor a gombócok már puhára főttek, a főzőlevéből kiszedem őket egy tányérra.
  8. A visszamaradt medvehagymás levet ezután botmixerrel pépesítem.
  9. Egy serpenyőben felhevítem a maradék olajat, majd a lisztet hozzáadva világos zsemleszínű rántást készítek belőle.
  10. Kicsit hűlni hagyom, majd a tejföllel simára keverem.
  11. Ezután a pépesített medvehagymás levet felforralom, majd hozzáadom a tejföllel simára kevert rántást. Kézi habverővel addig keverem, míg teljesen sima állagú nem lesz.
  12. Ezután visszateszem a húsgombócokat, majd pár percig szép lassan összefőzöm.
  13. Közben enyhén sós vízben puhára főzöm a felkockázott krumplit.
  14. Tálaláskor a húsgombócos főzeléket a főtt krumplival kínálom.
  15. medvehagyma főzelék

medvehagyma főzelék

Medvehagyma főzelék húsgombóccal

Gizi Receptjei
No ratings yet
ELŐKÉSZÍTÉS 10 minutes
SÜTÉS/FŐZÉS 30 minutes
ELKÉSZÍTÉS 40 minutes
FOGÁS Főétel
KONYHA Hagyományos
ADAG 4 adag

Hozzávalók
  

Hozzávalók a húsgombóchoz

  • 30 dkg darált hús
  • 1 db tojás
  • 2-3 ek zsemlemorzsa
  • Őrölt bors
  • szerecsendió

Hozzávalók a főzelékhez

  • medvehagyma (jó nagy csokorral)
  • 5 dkg vaj
  • 3 ek olívaolaj
  • őrölt bors
  • 1 ek liszt
  • 2-3 ek tejföl

Elkészítés
 

  • A darált húst alaposan összegyúrom az ízlés szerinti mennyiségű sóval, borssal, szerecsendióval, zsemlemorzsával, és az egész tojással.
  • Ezután kisebb gombócokat formázok belőle.
  • A medvehagymát apróra vágom.
  • Egy edénybe felhevítem a vajat 1 ek olajjal, majd hozzáadom a felvágott medvehagymát és pár percig kevergetve megfonnyasztom.
  • Ezután felöntöm egy kevés vízzel, majd belehelyezem a húsgombócokat. Ízlés szerint sózom, megszórom őrölt borssal, és a vizet pótolom, hogy ellepje a gombócokat.
  • A gombócokat felforralom, majd alacsony hőfokon puhára főzöm.
  • Amikor a gombócok már puhára főttek, a főzőlevéből kiszedem őket egy tányérra.
  • A visszamaradt medvehagymás levet ezután botmixerrel pépesítem.
  • Egy serpenyőben felhevítem a maradék olajat, majd a lisztet hozzáadva világos zsemleszínű rántást készítek belőle.
  • Kicsit hűlni hagyom, majd a tejföllel simára keverem.
  • Ezután a pépesített medvehagymás levet felforralom, majd hozzáadom a tejföllel simára kevert rántást. Kézi habverővel addig keverem, míg teljesen sima állagú nem lesz.
  • Ezután visszateszem a húsgombócokat, majd pár percig szép lassan összefőzöm.
  • Közben enyhén sós vízben puhára főzöm a felkockázott krumplit.
  • Tálaláskor a húsgombócos főzeléket a főtt krumplival kínálom.

További receptek Gizitől

Gizi további receptjeit a linkre vagy a képre kattintva olvashatod a saját blogján.

Gizi receptjei. Várok mindenkit.

Szólj hozzá!

Értékeld a receptet