Cukrász kellékek

Bevallom, amikor először hallottam a cukrász kellékek kifejezést az otthoni sütés vonatkozásában, először azt gondoltam, itt valami tévedésről van szó. Cukrász kellékek márpedig csak éttermi (pontosabban nagyüzemi cukrászati) feladatokra kellenek, itt egészen biztosan valami cukrász nagykerről vagy hasonlóról van szó! Hogy jön ez a téma egy egyszerű torta vagy sütemény otthoni sütéshez?

Az a helyzet, hogy igenis szükség lehet otthon is cukrászati kellékekre. Ma már – szerencsére – az otthoni sütés nem csak annyit jelent, mint akár néhány évtizeddel ezelőtt: valami tepsis, egyszerűen összedobható, ki tudja miféle desszert, ami legalább édes, és elmondhatjuk, hogy milyen vidáman is élünk, amikor pedig nem.

Sütőtökös muffin díszítéssel
Otthon készített muffin. Néhány egyszerű cukrász kellékkel könnyen feldobhatjuk a saját süteményeinket is!

Szerencsére egyre többen vannak úgy az otthoni főzéssel vagy sütéssel, hogy a puszta kalóriabevitel célján túl megpróbálnak valami kreatívat kihozni a dologból. És habár ez mindannyiunk számára valami mást jelent, azt elmondhatjuk, hogy a manapság már otthoni használatra is rendelkezésre álló cukrászkellékek, cukrászati alapanyagok legalább egy szinttel magasabbra tudják emelni a süteménykészítés, tortakészítés vagy akár a tortadíszítés mozzanatait.

De nézzük sorra, milyen cukrászati kellékekre és alapanyagokra lehet szükséged otthon, és honnan tudod ezeket beszerezni.

Cukrászati alapanyagok

Tulajdonképpen ebbe a körbe bármi beletartozik, beletartozhat, amit süteményekbe vagy süteményekre teszünk. Ezek közül sok minden szinte az alapélelmiszer kategóriába tartozik – például liszt, cukor vagy akár a vaníliás cukor -, de akár csak egy közepesen igényes sütemény vagy torta elkészítéséhez már sok esetben lehet szükség olyan alapanyagra otthon is, amely nem szerezhető be bármelyik szupermarketben.

A leggyakrabban használt, speciális cukrászati alapanyagok a következők:

  • Ételfestékek. Alapszínek általában, főleg folyadék kivitelben ma már nagyobb áruházakban is beszerezhetők. De egy-egy különlegesebb szín, vagy a sok receptbe inkább javasolt gél állag általában csak speciális üzletekben vagy webáruházban kapható.
  • Színes gumicukrok
    A gumicukrok is az ételfestéktől lesznek színesek
  • Különböző torta bevonó anyagok, jellemzően fondant és marcipán, illetve bevonásra használható csokoládé.
  • Marcipán, mint sütemény alapanyag. A bevonásra használt és töltelékként használt marcipán nem ugyanaz, és habár mindkettő otthon is elkészíthető, sokszor egyszerűbb egy specializált üzletből vagy webáruházból megrendelni.
  • Muffin színes marcipán rózsával
    Muffin színes marcipán rózsával – a marcipán az egyik leggyakrabban használt cukrászkellék
  • Csokoládé általában. Sok süteményhez írnak csoki cseppeket, tallérokat, bonbonokhoz csokoládét, amit talán jobban járunk, ha erre szakosodott üzletből szerzünk be, arról nem beszélve, hogy ezek nagy része általános élelmiszerboltban Magyarországon nem kapható.
  • Csoki cseppek
    Az angolszász országokban elterjedt csoki cseppek (chocolate chips) itthon különleges cukrászati alapanyagnak számítanak
  • Rengeteg egyéb cukrászati alapanyag. Ma már tényleg szinte csak a fantáziánk – vagy az, hogy mennyi „kémiát” engedünk az ételünkbe – szab határt annak, hogy mit érthetünk cukrászati alapanyag alatt, többek között a következő nagyobb csoportot is, a tortadíszítés kellékelit.

Tortadíszítés

A tortadíszítés önmagában akár egy külön szakmának is nevezhető, még akkor is, ha az ember csak otthon, hobbi szinten műveli.

Sokunk számára már az is a tortadíszítés netovábbjának számít, hogy csokikrémmel szépen bekenni egy tortát, és egy habzsákból körberakni díszekkel. Amivel nincs is baj, hiszen otthon nem mestercukrásznak kell lennünk, csak olyat alkotnunk, amivel mi magunk és a családunk vagy vendégeink is jól érzik magukat.

Tortadíszítés és gyerekek
A tortadíszítés nem mindig gyerekjáték!

Az otthoni tortadíszítés esetén nagy valószínűséggel legalább az alábbi eszközökre, kellékekre szükségünk lesz, még alap szinten is:

  • Tortaforma. Ez ugyan nem a díszítés kelléke, de nélküle nehéz lenne egy szép tortát megsütni.
  • Habkártya. Ez arra szolgál, hogy a krémet szépen tudjuk eloszlatni a torta felületén.
  • Habzsák és hozzá tartozó díszítőcsövek. Kicsit kifinomultabb díszítésekre.
Tortadíszítés habzsákkal
Tortadíszítés habzsákkal

Ha komolyabban gondolod a tortadíszítést, akkor előbb-utóbb szükséged lesz az alábbi cukrász eszközök közül is néhányra:

  • Fondant formázó eszközök, formák, kiszúrók.
  • Forgatható tortadíszítő állvány.
  • Nagyméretű kenőkés, cukrász spatula.

Ha értesz angolul, javaslom a WikiPedia tortadíszítés oldalát további információért, képekért.

Sütemény sütés

A sütemények sütése talán a leginkább része mindannyiunk konyhájának, és nem is feltétlenül érezzük a cukrászkellékek közé tartozónak azokat az eszközöket, amelyeket ehhez felhasználunk.

Tepsi, muffin forma, különböző sütőformák elvégre szinte minden háztartásban megtalálhatók, mégis egy pillanatig képzeljük el, tudnánk-e nélkülük sütni?

Talán ami manapság külön figyelmet érdemelhet, az a macaronok készítése, amely sütemény igencsak divatos lett itthon az elmúlt években. Lényegében a macaron nem igényel semmilyen extra eszközt, mégis nehéz lenne elkészíteni a fentiek közül akár ételfesték vagy habzsák nélkül. Ha pedig egyforma kis sütiket szeretnél, akkor egy macaron sütőformát sem árt beszerezned.

Macaron
Macaron. Nem csak szép, de finom is!

Bonbon készítés

Az otthoni cukrász kellékek sorában említést érdemel még a bonbonok készítése, a bonbon készítés eszközei. Erről egy másik honlapon írtam egy sokkal részletesebb cikket – bonbon recepttel együtt – javaslom, hogy olvasd el azt (kattints ide: bon bon készítés házilag), ott a bonbon készítő eszközökre is adok tippeket.

Házi készítésű bonbon
Házi készítésű bonbon

Cukrász kellékek beszerzése

Mindezek után felmerülhet benned a kérdés: Hol lehet, hol érdemes cukrász kellékeket beszerezni?

Ahogy följebb is írtam, sok dolog akár egy szupermarketben is beszerezhető. De természetesen inkább a speciálisabb eszközök vagy alapanyagok esetében szokott ez kérdésként felmerülni, és akkor már nem is olyan egyszerű a helyzet.

Mindenképp érdemes egy szaküzletet felkeresni, egyrészt a nagyobb választék miatt, másrészt mert vélhetően jobban értenek hozzá, mint egy mindent árusító üzletben. Így nem futhatsz bele olyan helyzetbe, hogy csak azért sóznak rád valamit, mert éppen olcsón tudták Kínában beszerezni.

Mint oly sok mindent, ma már talán cukrász kellékeket is leginkább az interneten érdemes beszerezni. Kétség kívül egy cukrászati webshopban találod meg a legnagyobb választékot, és a legtöbb esetben gyors, 1-2 napos kiszállítással számolhatsz, ami általában nem okoz problémát, hiszen egy-egy komolyabb otthoni cukrászai „projektre” sokszor hetekkel előbb elkezdünk felkészülni. Én személy szerint a Süss Velem webáruházat javaslom, szinte mindent meg tudsz vásárolni, amire cukrász kellékek terén otthon szükséged lehet.

Te milyen cukrász kellékeket használsz? Hol szerzed be őket?

Írd meg lent a hozzászólásoknál, hogy te milyen cukrász kellékeket használsz otthon, és hol szerzed be őket! Sokat segítesz ezzel mindenki másnak, aki hasonló termékeket keres, ilyen témában tájékozódik az interneten!

Képek: Stefan Schweihofer, Szilágyi Balázs, Hans Braxmeier, Holger Langmaier, Editor at Large (Wikipedia), 1103997 (Pixabay), Michael Prudhomme, temple_travel (Pixabay).

Szólj hozzá!